Hétszázezren látogattak tavaly Szilvásváradra

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 16. 11:58

Az 1700 lakosú bükki faluban 2000 szállásférőhely várja a vendégeket, közöttük két négycsillagos szálloda is, tudta meg a turizmusonline.hu Szaniszló László polgármestertől. 2011-ben a turisták megközelítőleg hetvenezer vendégéjszakát töltöttek el Szilvásváradon, ami jelentős előrelépés az egy évvel korábbihoz képest. A látogatok száma pedig tavaly elérte a 700 ezret a faluban és a Szalajka-völgyben. Közülük sok a visszatérő. Az önkormányzathoz 17 millió forint idegenforgalmi adó érkezett 2011-ben, ezt az állam további 25 millióval egészítette ki.

Szaniszló László elmondta, az önkormányzat úgy döntött, hogy idén januárban bevezeti a Szilvásvárad-Kártyát, mellyel a vendégéjszakák számát szeretnék tovább növelni. A faluban a szállóvendégek a kártya kedvezményeivel akár több ezer forintot takaríthatnak meg, attól függően, hogy hányféle szolgáltatást vesznek igénybe. A kártyával, amelyet a szálláshelyeken kapnak meg a vendégek, a helyi éttermek, a kiállítási- és a múzeumi belépők, a kerékpárkölcsönzők, wellness szolgáltatások áraiból kaphatnak engedményt a turisták. Emellett az önkormányzati parkolókat is jelentős kedvezménnyel használhatják.

A kártya bevezetésével januártól a helyi adórendeletet a kártyarendelettel kapcsolták össze Szilvásváradon. Ehhez sikerült megnyerni a szállásadókat és partnerre találtak a Szilvásváradi Idegenforgalmi Egyesület tagjainál is. A kártyahasználattal befolyó idegenforgalmi többlet adót a jövőben is fejlesztésekre fordítják.

Idén az önkormányzat saját forrásából negyven millió forintot költ Szilvásvárad központjában a Fő utcának a Szalajka-völgybe vezető részén járda- és parkolóépítésre, beállósáv létesítésére, valamint parkosításra is, mondta el Szaniszló László. Nőtt a helyi idegenforgalmi egyesület költségvetése idén, továbbá többet szánnak marketingre és programok szervezésére.

Az önkormányzat azt is tervezi, hogy a 2009-ben megszüntetett Szilvásvárad-Putnok közötti vasúti szárnyvonal Szilvásvárad-csokvaományi szakaszát több százmillió forintos fejlesztéssel turisztikai célra hasznosítsa. Ez négy önkormányzat Szilvásvárad, Nagyvisnyó, Csokvaomány és Nekézseny összefogásával valósul meg.

Hagyományokra építve, kiemelt programként fejlesztenék tovább a lovas-turizmust is Szilvásváradon. Ezzel országosan is példát szeretnének mutatni, ami – kellő összefogással – , több milliárd forint felhasználását jelentené erre a célra. A felsoroltakon kívül még az idén pályázati támogatással kívánják fejleszteni a szilvásváradi TDM szervezetet.

Elkészült már a település 2012-es programterve is, tudtuk meg Dudás Tamástól, az önkormányzat turisztikai menedzserétől. Május végén tartják a Szilvásvárad Maraton Fesztivált, júliusban ismét lesz Lovasfesztivál és Pisztráng nap is. Az őszhöz Szilvanap, Szarvasgomba vadászat kapcsolódik. A Szilvásváradi Idegenforgalmi Egyesület március 15. és október 23. között szombatonként gyalogos- , vasárnaponként kerékpártúrákat is szervez. (Mentusz Károly, turizmusonline.hu)

Kapcsolódó cikkeink