Hétköznapi hősöket keres a Coca-Cola

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 06. 12:21

Egész éven átívelő kampányba kezdett a Coca-Cola, amely a „nyiss a boldogságra” platformba illeszkedik. Ezúttal hétköznapi, kicsit flúgos hősöket keresnek, akik viszonzást nem váró kedvességekkel, apró gesztusokkal teszik derűsebbé a mindennapokat. Az idei kampányban őket szeretnék megtalálni, és példaként állítani mindenki elé.

coca-cola

A márka azt tűzte ki célul, hogy felkutatja azokat az önzetlen, kissé talán különös embereket, akik optimistán szemlélik a világot, és rájuk irányítja a figyelmet – olvasható a vállalat közleményében.

– A kampány január közepén indult bevezető szakaszának középpontjában az áll, hogy vegyük észre, mennyi apró, jó dolog történik velünk, amelyek mellett többnyire elmegyünk. Az ehhez készült reklámfilm ipari kamerák felvételein mutatja be, hogy milyen sok, hétköznapi hős sétál közöttünk, és mennyi kis figyelmességnek örülhetnénk – nyilatkozta Ferencz Enikő, a Coca-Cola Magyarország szenior aktivációs menedzsere.

A februárban induló második szakasz reklámfilmje olyan megszállott hősöket vonultat fel, akik nem hivatásból, hanem kedvtelésből okoznak örömet másoknak. A férfit, aki szokatlan helyekre szerel fel hintákat, a nagyvárosi dzsungelbe igazi fákat és virágokat csempésző titkos kertészeket, vagy egy bicikliző lányt, aki boldogan pacsizik bele a járókelők tenyerébe. A felhívás szerint a coke.hu-n bárki nevezheti magát vagy bárki mást a hasonló kedves „őrültségeket” gyakorló megszállott hős címre.

A március végéig tartó időszakban egy rádióműsor is beszáll a keresésbe. A Class Fm műsorában, az Ezt Nekedben a Nap királyai olyan megszállott hősök lesznek, akik szokatlan vagy kedves apróságokkal dobják fel a környezetükben élők hangulatát. A keresés egészen március végéig tart majd, amelynek eredményeként a Coca-Cola legalább kilenc hazai hősre szeretné ráirányítani a figyelmet év végéig. Áprilistól havonta egy-egy embernek adnak majd teret, hogy megmutathassa magát és akár mozgalommá növelhesse azt, ami a szívügye.

A felhívást tartalmazó 60 és 30 mp-es reklámfilmek a kereskedelmi tévéken és a mozikban futó reklámblokkokban lesznek láthatók. Az ATL kampány a rádiós együttműködésen kívül rádióspotokkal, valamint print és online megjelenésekkel egészül ki. Jelölni a coke.hu-n létrehozott mikrosite-on és a közösségi médián keresztül lehet. Az aktivitást – különösen a felbukkant hősök ismertté válását – pr és BTL elemek is segítik az év során.

A héten indult reklámfilmek megtekinthetőek ezeken a linkeken:

30 másodperces: http://youtu.be/yD_4cJ5nRUQ

60 másodperces: http://youtu.be/SWr-UV7R77Q

Kapcsolódó cikkeink