Hetedszer rendezik meg a Hajdúsági Expot
Augusztus 10-12. között rendezik meg a VII. Hajdúsági Expot és Traktorhúzó Kupát Hajdúböszörményben – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a korábbi évekhez hasonló részvételre számítanak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági konferenciáján, illetve traktorhúzó versenyén.
A helyi agrárvállalkozások mellett a kiállításon bemutatkoznak a hajdúvárosok és a megye más települései is – mondta.
Czeglédi János, a Keleti Fejlesztési Iroda ügyvezetője hozzátette: a bemutatkozási lehetőséget lehetővé tették Hajdúböszörmény testvérvárosainak és mezőgazdasági gépgyártóknak, -forgalmazóknak is.
A Nemzeti Agárkamara külön sátorban várja az érintetteket szaktanácsadással és pályázati lehetőségekkel – tette hozzá. Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, hogy 2011-ben alakult egyesületük teljes jogú tagja lett az Európai Traktorhúzó Egyesületnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fókuszban a vetőmag-mintavétel: tréningnapot tartott a VSZT és a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos ifjúsági klímavédelmi találkozóvá fejlődött az UNICEF Magyarország KlímaHősök programjának éves eseménye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési stratégiák az ipari ingatlanpiac kulcsszereplőitől a IV. HAD Brunch-on
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

