Hetedik éve a Mars Magyarország a Legjobb hazai munkahelyek között

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 17. 11:40

Idén a Mars budapesti egysége már hetedik alkalommal, míg csongrád-bokrosi gyára harmadik éve került a legjobbak közé az Aon Hewitt Humán Tanácsadó Kft. Legjobb Munkahely felmérésén. Mindkét magyar Mars egység saját kategóriájában megkapta a legjobbaknak járó elismerést. Az idei felmérésben az elkötelezettség méréséhez az emberközpontú vezetés, a teljesítmény központúság, a vonzó munkáltatói arculat, és a fenntartható fejlődés szempontjai társultak.

A Mars Magyarország 2006 óta a legjobbak között végez a Hewitt felmérésben. A budapesti iroda sikerei mellett a csongrád-bokrosi kisállat eledel gyár immár harmadik éve töretlenül ismét első helyen végzett a termelési kategóriában. A többszöri elismerés mindkét magyar Mars egységnél azt bizonyítja, hogy a Mars számára a nehéz gazdasági környezetben is fontos munkatársainak elkötelezettsége. A siker egyik titka, hogy a Mars csoport évekkel ezelőtt nemzetközi szinten is felismerte, hogy az elégedett munkatársak jobb munkát végeznek. A vezetőség mindent megtesz, hogy intézkedéseivel növelje ezt az elégedettséget, valamint személyes, kétirányú kommunikációt tartson fenn a munkatársakkal.

Ács Tamás, a Mars Magyarország ügyvezetője elmondta: „Évek óta együttműködő, demokratikus vállalati kultúrát valósítunk meg, melynek alapja a Kölcsönösség, a Mars öt Alapelvének – Minőség, Felelősség, Kölcsönösség, Hatékonyság, Szabadság, – egyike. Munkatársaink támogatják egymást, a kommunikáció pedig folyamatos és interaktív a felső vezetés és a munkatársak között. A Hewitt idei felmérése során az elkötelezettség közvetlen mérésén túl további fontos szempontok társultak legnagyobb örömömre, melyek az emberközpontú vezetés, a teljesítményközpontúság, a vonzó munkáltatói arculat, és a fenntartható fejlődés. A kiegészült szempontok mindegyike évek óta fontos számunkra és számtalan lépést tettünk megvalósításukra és azok munkatársainkkal történő megismertetésére. Örömmel látom, hogy munkatársi koncepciónk eredményeként a Mars mindkét magyarországi vállalata kimagaslóan felelt meg az Aon-Hewitt felmérés szigorú kritériumainak.”

Szabó Gábor, a Mars csongrád-bokrosi kisállaeteledel gyárának igazgatója hozzátette: „Az egyik legfontosabb vezetői filozófia számunkra a Mars öt alapelve. Ez az öt alapelv határozza meg a napi munkánkat és hosszú távú vezetői tevékenységünket, és ez köti össze a Mars közel 65 ezer munkatársát szerte a világon. Évek óta nagy figyelmet fordítunk a munkatársak bevonására, informálására és véleményük döntéseinkbe történő integrálására. Büszke vagyok munkatársaimra, és vezetőikre, hogy gyárunk, mely Magyarország egyik legnagyobb exportőre, immár harmadik éve töretlenül kategória győztes és a legjobb magyarországi termelő munkahely.”

Kapcsolódó cikkeink