Hét kategóriában választották meg Villány város borát

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 09. 00:01

Az október 2-a és 4-e között megrendezett villányi vörösbor fesztiválon ismét megválasztották hét kategóriában a város borát. Ez nemcsak dicsőség, de egyfajta védjegy és garancia is, amely a forgalomban és a vevői bizalomban is tükröződik.

A fesztiválon a nagy és neves borászatok mellett ilyenkor a kis pincészetek is neveznek és megmérkőznek egy-egy szegmensben.
Az idei nyertesek a hét kategóriában: Gere, Róth, Kvassay, Tiffán, Maul, Günzer, Bock. A nagy borászatok mellett az idén is feltűnt Kvassay Levente pincészete, amely most a 2008-as Portugieser borával érdemelte ki a "Villány város bora" címet.
Kvassay Levente fiatal borász már másodjára nyerte el a jeles kitüntetést, ugyanis tavaly a rosé boráról döntött úgy a zsűri, hogy megérett az elismerésre.
A borokról a független bizottság titkos szavazáson dönt, sem az indulók, sem a helyezettek, sem pedig a pontozás nem nyilvános és csak a nyerteseket hirdetik ki – írja a tozsdeforum.hu.






Kapcsolódó cikkeink