Hét év alatt duplázná az állományt a sertésstratégia

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 11. 07. 13:12

A nyáron elfogadott sertésstratégia hét év alatt megkétszerezné a 3 millió alatti sertésszámot. A megvalósításhoz döntően magán- és uniós forrásokat kívánnak bevonni.

A terv megvalósulása esetén kb. 180 milliárd forinttal emelné a sertéságazat mezőgazdasági fázisának bruttó kibocsátását, 225–250 milliárd forinttal nőne az élelmiszeripar bruttó termelési értéke és 0,5 százalékkal a GDP. Így 45 milliárd forinttal több áfa folyna be a költségvetésbe, a termelés és a húsipar megnövekedett munkaerőigénye pedig  18 ezer új munkahelyet eredményezne,  további 6-7,5 milliárd forintnyi szja-többletet hozva a büdzsének.

Az uniós, termelői, banki és befektetői forrásokon felül értelmezi a tárca a stratégia céljaira 2013-ra előterjesztett 2,6 milliárd forintot.

Feldman Zsolt helyettes államtitkár példaként említette az állattartó telepek korszerűsítésére szánt 40 milliárd forintos pályázatot, amelyet néhány hónapja írt ki a VM, valamint a januártól induló új forgóeszköz-hitel programot, amelyet 4 százalékpontnyi kamattámogatás mellett nyújt az állam az MFB-n keresztül a termeltetőknek félmilliárd forint értékben. Az egész ágazat sorsa szempontjából kulcsfontosságú Feldman a forgóeszköz-finanszírozás megsegítését tartja kulcsfontosságúnak, a megoldást a magasabb önköltség elismertetésében látva. “A cél az, hogy igényesebb piacokat találjunk, és a magasabb beltartalmi értékhez pozicionáljuk a magyar árut, és így a magasabb árakat is elismertessük” – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta: a feldolgozott szárazárunál már jobban működnek egyes minőséget jelző védjegyek, jelenleg a cél egy a tőkehúsokra érvényes hasonló minősítési rendszer megalkotása.

Feldman Zsolt szerint a külpiaci terjeszkedés egyik fő célpontja a Távol-Kelet lehet. „Japán, Dél-Korea, és Tajvan már most is célpont, a nagy kérdés mindig Kína, ahol a kormány megalakulása óta folyamatos egyeztetések vannak az állategészségügyi, adminisztrációs akadályok lebontása céljából.”

Emellett a másik fontos irány a helyi gazdaságok és a lokális piacok megerősítése. Ettől a VM alacsonyabb beruházási költséggel létrejövő új férőhelyeket, és – több élőmunkával előállított – helyben értékesített élelmiszert vár.

A sertéstermelés nagyobb részét, hozzávetőleg 60 százalékát a jövőben is a szakosított sertéstelepek állítanák elő, nagy tömegben, de emellett – elsősorban a belső piacon – nagyobb szerepet szán a tárca a helyi termelőknek és lokális értékesítésnek. (Braunmüller Lajos, Világgazdaság Online)

Kapcsolódó cikkeink