Helytállni New Yorkban, XVII.

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 20. 11:04

Az itthon jó nevet szerzett séf, Oláh Roland, több mint másfél éve dolgozik az Államokban, élményeiről folyamatosan tájékoztatja olvasóinkat.

A Hoventa után hazarepültem – furcsa, de ez ma már a Budapestről elutazást jelenti! Elhoztam magammal a jégkorong-felszerelésemet: a két kedvenc sportom (hoki és peca) közül az egyikhez már kint lesznek a kellékek. Nagyon hiányzik a mozgás, és Amerikában nem lesz nehéz a hokihoz helyet találni. A JFK-n a családom vár rám: újra együtt vagyunk.

Nincs sok idő az átállásra, mert másnap délután már mennem kell a La Panetier-be. Amitől tartottam, bekövetkezett: volt itt valaki, akinek délelőtt Jacques és Dean megmutatta a konyhát. Pont ma! Másnap Jacques hívat és közli, talált egy „consulting séfet”, két hetem van, hogy új munkát találjak.


Az unokaöccs, Dean, teljesen úgy viselkedik, mint aki nem tud semmiről. Én ugyanúgy csinálom a dolgom, mint régen, vagy még keményebben. Ne mondja rólam senki, hogy a hozzáállásom miatt kellett elküldeni! A felmondás második hetét elvben az új séffel kell végigcsinálni.

Közben az új pastry séf feladta két hét alatt, de volt itt előtte egy hölgy is, aki a French Culinary Institute-n tanított – ő fél napig bírta, amikor elment, azt mondta nekem, nincs ideje bohóckodni. Így most már csak Salvador van a cukrászrészlegen. Több mint tíz éve dolgozik itt, még Didier tanította mindenre, aki ugyancsak egy évtized után hagyta el a családi szappanoperát.

Az új séf csak nem érkezik meg, úgy néz ki, Jacques séf nélkül marad. Én közben telefonálgatok és szerencsémre Arik, a Napa séfje azt mondja, hogy üljünk le, neki helyettesre van szüksége. Az ajánlat jó és örülök neki, mert így szép helyen dolgozhatok egy jó konyhában. Arik időt kér, és november 20. körüli kezdést mond nekem. Az még három hét, szóval beszélnem kell Jacques-kal, hogy maradnék még egy hetet, mert akkortól van munkám. Nem gond, mondja, és dicséri a munkámat!?

A következő napok lassan csordogálnak, Jacques megint hívat és közli, hogy Dean elmegy két hét szabadságra, és a visszatéréséig nem mehetek el. Most arra bízzák a konyhát, akit másfél héttel ezelőtt még nem találtak alkalmasnak arra, hogy vezesse! Boldog vagyok, hogy a két utolsó hetem nyugodt lesz, mondom is Deannek, hogy mi már nem fogunk találkozni, mert amikor ő visszajön, én a rá következő nap már máshol dolgozom. Ő kirohan a bácsikájához, mint a sértődött kisfiú, és azzal jön vissza, hogy az nem úgy van, és közben mosolyog. Most történik meg először itt, hogy én is mosolygok ilyen helyzetben: nem, mi már nem találkozunk. Jó nyaralást és sok sikert a jövőben!

Derült égből a villámcsapás: Jacques jön, és kérdezi, hogy akkor most maradok, nem? Nem, nekem már van másik állásom! Teljesen értetlenül áll előttem, nem érti, hogy mondhatok nemet. Elmondom neki, hogy egy percig sem éreztem, hogy bízik bennem és csak használt, mert nem volt más. Hihetetlen, de többször is elnézést kér, és azt mondja, ezt Ő rontotta el, és ne haragudjak.

Közben felhív Marty is a Martelből, mert úgy hallotta, hogy munkát keresek, és nem lenne kifogása ellene, ha visszamennék. És ő még soha nem vett vissza senkit! Hát megint alakulnak a dolgok. Megbeszélünk egy találkozót, ott elmondja, miről lenne szó. A lényeg: nem lenne másik séf, mint korábban, csak ő, Eric meg én. Több pénzt keresnék, mint a Le Panetier-ben, és szabadabb lennék, mint itt Jacquesnál.

Nagy különbség van a Napa és a Martel ajánlata között – az utóbbi javára. Otthon kupaktanács: a Martel javára döntünk. Megtanultam a leckét egy életre. Nem lehet meggondolatlanul váltogatni. Régen azt gondoltam, Marty kibírhatatlan főnök, de itt négy hónap alatt rájöttem, hogy van rosszabb. Magányos voltam, és akkor mosolyogtam először, amikor a végén kiderült, hogy van új állásom.

A helyzet pikantériája, hogy pont hálaadás előtt megyek el, ami itt az első számú családi ünnep, teljes teltházzal. Jacques kétségbe van esve, hogy most mi fog történni, de a Martel zárva lesz, és vállalom még ezt a napot. Megegyezünk 300 dollárban. Azt mondja, ha nem lenne jó az új állásom, nyugodtan menjek vissza.

Megint megfordult a világ! Mint amikor a Cafe Boloudban Gavin Kaysen beledöngölt a földbe, most is megerősödve jövök ki az egészből, és a nagy lelki nyomás után itt is úgy állok fel, hogy mindenki elismerte a munkámat.

De még hátra van a nehéz beszélgetés Arikkal, a Napa konyhafőnökével!

Kapcsolódó cikkeink