Helyi termelői és kézműves piaccal gazdagodik Zalaegerszeg
Helyi termelői és kézműves piaccal gazdagodik Zalaegerszeg – közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
Kiemelték, minden település életében jelentős esemény egy piac, egy olyan közösségi tér kialakítása, ahol találkozhat egymással a termelő és a vásárló. A piac fontos közéleti szerepet is betölt, ahol a találkozás mellett egészséges, biztonságos, helyben termelt élelmiszerek cserélhetnek gazdát – mondta Feldman Zsolt a zalaegerszegi Helyi Termelői és Kézműves Piac, valamint Göcsej Tudásközpont ünnepélyes alapkőletétele alkalmával.
A közlemény szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a kormányzat támogatásával megvalósuló, 718 millió forintos piacbővítő beruházás kapcsán emlékeztetett: a helyben termelt élelmiszerre egyre nagyobb igény van, a termelői piacok létrehozása, felújítása pedig lehetőséget ad a kistermelőknek, hogy a vásárlók számára vonzó, komfortos és korszerűen felszerelt környezetben árulhassák termékeiket, növelve a magyar áruk fogyasztását is. Ha hazait választunk, egyúttal sok ezer család megélhetését, a helyben maradást és a munkahelyek megtartását támogatjuk, csökkentjük az importfüggőséget és emellett az ökológiai lábnyomunk is kisebb lesz.
Feldman Zsolt örömtelinek nevezte, hogy a zalai megyeszékhely nagy hangsúlyt fektetett az itt élő emberek népi hagyományokban gyökerező kulturális örökségének ápolására. Ez a beruházás a megvalósuló Göcsej Tudásközpont révén lehetővé teszi ugyanis a helyi és környékbeli portékák piacra jutása mellett a helyi, göcseji parasztgazdálkodás és kézművesség hagyományainak felélesztését, ápolását is, növelve ezzel Zalaegerszeg turisztikai vonzerejét.
A beruházás nagyban hozzájárul a város és környékének kölcsönös előnyökön alapuló és fenntartható gazdasági fejlődéséhez, az itt élő gazdálkodók és kézművesek jobb megélhetéséhez – mondta az államtitkár az Agrárminisztérium közleménye szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fókuszban a termelői piacok szakmai napot és piacbemutatót szervez a NAK
Termelői piac a XXI. században címmel szakmai rendezvényt és piacbemutatót…
Tovább olvasom >Folytatódik Zalaegerszegen a logisztikai központ melletti ipari park kialakítása
Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő…
Tovább olvasom >Nagy István: újabb segítséget kapnak a kistermelők
Újabb segítséget és könnyítéseket kapnak a kistermelők, kihasználva az uniós…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >