Helycsere a dobogón

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 20. 08:00

Trónfosztásnak még nem nevezhetjük, de tény: négy év után az idei Világ legjobb étterme választáson nem a Ferran Adria-féle katalán El Bulli lett az első. A csúcsra 2010-ben a tavalyi 3. helyezett koppenhágai Nobu étterem jutott. Eckart Witzigmann életműdíjat kapott.
Az angol Restaurant magazin minden évben közzéteszi a világ legjobb éttermeinek sorrendjét, ami ma minden hibája ellenére a leghitelesebb, legkevésbé szubjektív toplistának tekinthető. Idén is óriási médiafelhajtás mellett, április 26-án hozták nyilvánosságra a több mint nyolcszáz szavazó voksai alapján összeállított rangsort. Hosszú idő után került az élre „új” étterem, ugyanis ezen a poszton régóta az El Bulli és a Blumenthal-féle Fat Duck váltották egymást. A 32 éves Rene Redzepi séf által vezetett Nobu étterem 2006-ban jutott elsőként az első 50 közé – azóta a 36. helyről évről évre került fokozatosan előre.

A The World’s 50 Best Restau-rants versenyre valójában százas lista készül, hivatalos neve feltehetően onnan ered, hogy az egyébként mindössze tízéves múltra visszatekintő, ám most már világhírű szaklap, a Restaurant magazin, az első 50-et szokta bemutatni. Mindenesetre a szavazás sajátosságai miatt 2007-ben két magyar étterem is a TOP100-ba kerülhetett, előtte és utána viszont egy sem. A szervezők két éve nem teszik közzé a szavazók teljes listáját, de azt tudhatjuk, hogy a világot 26 „régióra” osztják, ezek vezetőit a rendezvény honlapján be is mutatják; ők választják ki a voksolásra felkért szakácsokat, étteremkritikusokat, szaklapkészítőket.

Hogy egy kicsit tovább játsszunk a számokkal: a spanyol gasztronómia diadalát bizonyítja, hogy a legjobb tízbe négy spanyol üzlet került, mellettük három az USA-ból, egy-egy pedig Dániából, Angliából és Olaszországból – francia egy sem. Igaz viszont, hogy a legnagyobb számban francia éttermek (13) képviseltetik magukat a TOP 100-ban. Ami Kelet-Európát illeti, most szomszédaink sikerének örülhetünk: a második 50-be 4 orosz, 1 horvát és 1 szlovén üzlet verekedte be magát. Az eseményen most először osztottak ki életműdíjat, ezt a szakmai körökben nálunk is jól ismert, sokak által a 21. század szakácsának nevezett Eckart Witzigmann kapta (képünkön Rainer Beckerrel, a Zuma séfjével).

Kapcsolódó cikkeink