Heineken Hungária: 2 milliárd forinttal csökken az idei árbevétel

Dátum: 2010. 09. 10. 00:00

Az idei piaci folyamatokat alapul véve a Heineken Hungária Zrt. mintegy 2 milliárd forinttal kisebb árbevétellel számol ebben az évben, mint tavaly – közölte Benedek László, a társaság értékesítési igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Az első nyolc hónapban a cég értékesítése a mennyiséget tekintve kb. 5 százalékkal, árbevétele 3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Mindezt az igazgató a  magyar sörpiacon tapasztalható 8 százalékos visszaeséssel és a lakossági vásárlóerő csökkenésével magyarázta.
A cég nettó árbevétele 31,5 milliárd forint volt az első nyolc hónapban. Az év egészére 45 milliárd forintos bevétellel számolnak.
Idén a cég gyakorlatilag nem tudott termelői áremelést érvényesíteni a piacon. Hozzátette: amit a fogyasztók mintegy 5 százalékos kiskereskedelmi árnövekedésnek érzékelnek, azok a különféle járulékos költségek emelkedéséből adódnak. Példaként említette a jövedéki adó és az áfa, valamint a termékdíj emelkedését.
Jelezte: a Heineken-termékek közül az olcsóbb szegmens jelentősebb mértékben esett vissza, így a prémium-termékek piaca stagnált, illetve némileg növekedett. A vendéglátóhelyeken eladott csapolt sör mennyisége, például,  mintegy 12 százalékkal emelkedett. A cég értékesítési igazgatója szerint ebben az évben a Heineken Hungária Zrt. mintegy 3 milliárd forintos adózott nyereségre számít, ami megegyezik az előző évivel. Jövőre az értékesítési igazgató véleménye szerint a magyar sörpiac már nem szűkül tovább, akár egy-másfél százalékkal növekedhet is – írja az MTI nyomán az mfor.hu.