Hazánkban a diéták is elképzelhetetlenek húsok nélkül
A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából. A döntés mögött legnagyobb arányban egészségügyi, illetve esztétikai okok húzódnak, ám akadnak, akik kifejezetten a környezet védelme miatt döntöttek unikális étrendek mellett. A kutatás eredményeiből látszik, hogy egyértelműen húsfogyasztó nemzetnek mondhatjuk magunkat.

Legtöbben (16,4%) a cukrot iktatják ki étrendjükből, a hús marad
A tudatos táplálkozás egyre népszerűbb itthon és már komoly tábora van a lakosság körében – mutatnak rá a Pápai Hús, idén április során készített kutatásának eredményei. Valamivel több mint 4000 ember bevonásával készült felmérés szerint a megkérdezettek 20 százaléka pontosan számontartja a naponta bevitt kalóriamennyiséget, de a válaszadók több mint fele (55,6%) például odafigyel a megvásárolt húsáruk és készítmények zsírtartalmára is. A felmérésből az is kiderül, hogy legtöbben (16,4%) a cukrot iktatják ki étrendjükből, feltehetően a diabétesz vagy annak veszélye miatt.
A válaszadók csaknem 30 százaléka azt mondta, egészségügyi okok miatt választott speciális étrendet vagy követ diétát, míg mintegy 15 százalék a súlyproblémáira vezette vissza döntését. Egy kicsiny (2%), ám már jól látható kör viszont a környezet védelmével indokolja diétáját.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy húsfogyasztó nemzet vagyunk. A válaszadók majdnem 90 százaléka elmaradhatatlan alkotóelemként jelöli étrendjében a húsokat és feldolgozott hústermékeket. Így az talán nem mondható meglepőnek, hogy a fogyasztók 96 százaléka hetente többször – de köztük sokan (33%) akár naponta is – eszik húst. A hús kedveltsége még a diétázók körében is magas. Részletekre bontva; a válaszadók 63 százaléka bármilyen húst beépít diétájába.
A legkedveltebb a szárnyas és a sertéshús, népszerűségük immár hosszú évek óta kikezdhetetlen, ám érdekes adat mutatkozik a húspreferenciák terén. Míg a KSH 2013-as adataiból az derült ki, hogy a magyarországi halfogyasztás jóval az európai átlag alatt van, a Pápai Hús kutatása már figyelemre méltó változásra mutat rá. A kérdésekre válaszolóknak ugyanis majdnem harmada (29,5%) halat fogyaszt a leggyakrabban.
Igencsak figyelemre méltó eredmény, hogy hiába az utóbbi években rendkívül árérzékeny kereskedelmi környezete 10-ből 9 fogyasztó (93,7%) hajlandó a magasabb jobb minőségi húsért, akár többet is kiadni. Fontos igénynek mutatkozik azonban a megbízhatóság. 70,8 százalék ugyanis alkalmanként, s csak akkor hajlandó ezt a magasabb összeget kifizetni, ha megbízható a termék termelői háttere.
„Nagyon fontos számunkra a fogyasztók véleménye, hiszen az ő preferenciáiknak megfelelően igyekszünk alakítani termékportfólióinkat és termékfejlesztéseinket. A kutatás eredményei azt igazolják, hogy jó irányba haladunk. Őriznünk kell a hagyományokat és tradíciókat. Továbbra is fontos, minőségi árut kínálni fogyasztóinknak, amit eddig is megszokhattak tőlünk. Emellett hangsúlyt kell helyeznünk az innovációra, vegán termékeinkre is. Célunk az, hogy a tudatos táplálkozást elősegítsük minőségi húsainkkal és húskészítményeinkkel, valamint vegán húshelyettesítő termékeinkkel egyaránt”
– emelte ki Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője.
A tudatos táplálkozás és húsfogyasztási szokások mellett a kérdőív kérdései kitértek a böjt hagyományára és böjtölési szokásokra is. A hagyomány már kiveszni látszik, hiszen a válaszadók 68,4% egyáltalán nem tartja a húsnélkülözési keresztény szokást. Azok között azonban, akik továbbra is tartják ezt a tradíciót kifejezetten népszerűek a vegán, növényi alapú húshelyettesítő termékek hiszen a válaszadók majdnem fele, 46,1 százaléka eltérő rendszerességgel fogyaszt húshelyettesítő termékeket. Az ilyen jellegű áruk között érdemi a Pápai Hús húshelyettesítő készítményeinek ismertsége (46,7%). Sőt, a vásárlók között, akik ismerik a Pápai Hús vegán produktumait 12,8% már vásárolt is és előszeretettel fogyasztja azokat.
Kapcsolódó cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek
„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal…
Tovább olvasom >Terápia időpont nélkül, munkaidőben – a kutyabarát iroda nagyon adja
A stresszoldás és a mentális jóllét igen fontos hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >