Hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát szépítette meg a PENNY
Idén 31. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a „Mindenki Karácsonya” programot. A szervezet és a PENNY Magyarország immáron 10 éve dolgoznak együtt, ezért az ünnepi program támogatása sem volt kérdés a kiskereskedelmi áruházlánc számára. Segítségükkel hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik karácsonyát varázsolták szebbé és tették emlékezetessé.

A kép illusztráció
December 12-én a Cinema City Westend adott otthont az ünnepségnek, amelynek keretén belül a Budapesti Operettszínház színművészei és a Pesti Broadway Stúdió növendékei adtak előadást. A 300 résztvevő gyermek budapesti általános iskolákból és más intézményekből érkezett az eseményre. Néhány nappal később, december 18-án pedig a Magyar Állami Operaházba invitáltak rászoruló gyermekeket és családjaikat a Diótörő díszelőadására. Az összesen közel 1200 résztvevő főként budapesti és agglomerációs, valamint vidéki általános iskolákból és intézményekből érkezett. A szervezet határon túli központjának köszönhetően ezúttal Erdélyből és Felvidékről is csatlakozhattak családok az eseményre. A programok végén a vendégek nemcsak felejthetetlen élményekkel, hanem ünnepi ajándékcsomagokkal is gazdagodtak a támogatók jóvoltából.
„Mi, a PENNY-nél mindig örömmel állunk olyan kezdeményezések mögé, amivel jót tehetünk és segíthetünk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Kiemelt szívügyünk a gyermekek segítése, ezért rendkívül boldogok vagyunk, hogy a most megvalósuló ünnepi program támogatásával számos hátrányos helyzetű gyermek és családjaik karácsonyának szebbé varázsolásához járulhattunk hozzá”
– mondta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, jövőjük megalapozása, gyermekintézmények segítése. A szervezet 12 program keretén belül nyújt konkrét segítséget a hozzáfordulóknak.
„Legutóbbi rendezvényünkön, a Mindenki karácsonyán 300 gyereknek szereztek örömet a PENNY édes és sós finomságai, szaloncukrai. A nassolnivalókból a gyerekek hátizsákjába is bőven jutott”
– mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.
Természetesen nem csak az ünnepi időszakban fontos a vállalat számára, hogy a rászoruló gyermeken és családokon segítsen. Ebben az évben budapesti és vidéki bölcsődéket, óvodákat és iskolákat támogattak termékadományokkal, együttműködtek a „Jót, s jól…” Közérdekű Iskolai Alapítvánnyal és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvánnyal. Emellett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat városligeti Gyermeknapját is támogatta az áruházlánc, ezzel összesen több mint 800 gyermeken segítettek a 2022-es év során.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar fogyasztók továbbra is árérzékenyek, de egyre fontosabb a környezetvédelem
A PENNY évek óta következetesen vezet be olyan fenntartható megoldásokat,…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Idén is kizárólag magyar görögdinnye a PENNY-ben
Július 7-től ismét kizárólag magyar termelőktől származó, friss szabadföldi görögdinnye…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >