Hatalmas profitot vághatnak zsebre a tengeri szállítmányozók
Nagy évük lehet az óceáni szállítmányozó vállalatoknak az idei, mivel a cégek akár 100 milliárd dolláros – mintegy 30.000 milliárd forint – profitot is bezsebelhetnek 2021-ben – olvasható az origo-n. Ráadásul az elemzők szerint középtávon már most biztosított a társaságok nyereségessége, mégpedig a tengeri szállítás iparágára most jellemző kínálati hiányok miatt.
Az elmúlt hónapokban a szállítmányozási konténerhiány volt a világgazdaság egyik meghatározó témája, ami számos iparágban komoly fejfájást okozott. Olyannyira, hogy még az is felmerült, hogy az idei karácsonyi játékszállítmányok is veszélybe kerülhetnek.
RÁADÁSUL AZ ELEMZŐK SZERINT, MÉG HA ENYHÜLNE IS A KÖZELJÖVŐBEN A KONTÉNERHIÁNY, AZ ÓCEÁNI SZÁLLÍTMÁNYOZÓ VÁLLALATOK AKKOR IS BIZTOSAN KOMOLY NYERESÉGEKET ZSEBELHETNEK MAJD BE KÖZÉPTÁVON– írja a GCaptain.
Egy friss jelentés összeállítói pedig arra jutottak, hogy középtávon is kínálati hiány lesz a szállítmányozási piacon, vagyis a nyereségesség igen stabil maradhat a következő időszakban. A jelentést készítő Drewry úgy számol, hogy az idei évben a cégek által realizált kamat- és adófizetés előtti profit 80 milliárd dollár körül alakulhat, ami jelentősen felülmúlná a 35 milliárd dolláros korábbi várakozást – mondta Simon Heaney, a jelentés szerzője.
A SZAKEMBER HOZZÁTETTE, AZON SEM LEPŐDNE MEG, HA EZ A PROFIT FÖLMENNE 100 MILLIÁRD DOLLÁRIG.
Még jövőre is jelentős profitot hozhatnak össze az óceáni szállítmányozókFORRÁS: AFP
Heaney kiemelte, jövőre várhatóan enyhül majd a piaci nyomás, ami némileg csökkentheti a cégek nyereségét. De még így is 70 milliárd dolláros eredményt vár a Drewry, ami bőven felülmúlná a történelmi átlagot.
MINDEKÖZBEN A KÍNÁLATI HIÁNY KAPCSÁN A JELENTÉS HANGSÚLYOZZA, A KAPACITÁSNÖVEKEDÉS IDÉN 4,2 SZÁZALÉKOS LEHET A TAVALYI ÉVHEZ KÉPEST, DE JÖVŐRE IS MINDÖSSZE 2,8 SZÁZALÉKOS BŐVÜLÉST VÁR AZ ELEMZÉS.
Ez pedig azt jelenti, hogy a szállítmányozási szektorban a kínálat 2023-24-ben javulhat érdemben. Következésképpen, a következő hónapokban még stabilnak tűnik a cégek profitja, amennyiben a kereslet tartósan erős marad a szolgáltatásokra, így a szállítóhajókra és a teherkonténerekre is. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >Szorosabbá válnak a magyar-szaudi kereskedelmi is turisztikai kapcsolatok
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja, hogy a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >