Hatalmas piacon szerzett vezető pozíciót a HELL
A legfrissebb, 2023. május havi NIQ adatok alapján a HELL ENERGY minden versenytársát felülmúlta Indiában, és első* helyre került az energiaital kategória aludobozos szegmensében az eladott darabszám tekintetében. Az eredmény amiatt is kiemelkedő, mert a korábbi vezető márka 20 éven át birtokolta ezt a pozíciót a világ legnépesebb országában.
A HELL 2018-ban lépett az indiai energiaital piacra, vagyis 5 év alatt sikerült az élre törnie a ’can’, vagyis aludobozos kategóriában. A márkát jellemző határozott értékesítési stratégia, a saját disztribúciós csapat és a helyi preferenciákhoz illeszkedő árpozíció alig több mint 60 hónap alatt meghozta az eredményét, így a HELL újabb export országban szerzett vezető pozíciót. A friss siker a legújabb vívmányokat, így például a mesterséges intelligencia innovációs tudását is alkalmazó márka egyedülálló koncepciójáról és stratégiájáról tanúskodik, mellyel a 100%-ban magyar tulajdonú cég tovább erősíti nemzetközi jelenlétét.
A HELL energiaitalok jelenleg több, mint 50 országban érhetőek el világszerte, melyek közül számos piacon vezető pozícióval büszkélkedhetnek, amely rendkívüli siker magyar viszonylatban. Az immáron portfoliócégként működő gyártó (termékpalettáján jegeskávék, jegesteák, szénsavas üdítők és vitaminitalok is megtalálhatók) maximálisan odafigyel a fogyasztóira, termékeihez csakis kiváló minőségű alapanyagokat használ. A cégcsoport az európai energiaital-és üdítőital szektorban egyedüliként mondhatja el magáról, hogy globálisan ismert, stabil márkával, illetve saját, ultramodern alumínium italdobozgyárral- és töltőüzemmel rendelkezik, mely kombináció páratlan stratégiai előnyt biztosít számára.
*Az NIQ piackutató 2023. májusi adatai alapján, mely a teljes indiai kiskereskedelemben realizált forgalmat monitorozza érték, mennyiség és darabszám tekintetében.
Kapcsolódó cikkeink
A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >Ilyen, amikor valóra válik egy álom: egy este Michele Morrone társaságában, csak a HELL nyerteseinek
Igazi álom vált valóra a HELL ENERGY nemzetközi nyereményjátékának különdíjasai…
Tovább olvasom >Korhatár alá került az energiaital: amit minden boltosnak tudnia kell
Június 11-től életbe lépett az energiaitalok árusítására vonatkozó új szabályozás:…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >