Háromszáz rászoruló diák kap tanszercsomagot Debrecenben
Háromszáz rászoruló debreceni diák kap személyre szabott tanszercsomagot a napokban a helyi karitatív testülettől – közölte a szervezet társelnöke, a város alpolgármestere.
Széles Diána (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón – amelyen átadták az első csomagokat egy testvérpárnak és a városi gyermekvédelmi intézmény által ellátott családok iskoláskorú gyerekeinek – emlékeztetett arra, hogy a karitatív testület megalakulása óta, ötödik éve minden ősszel tanszercsomagokkal segítik a rászoruló családokat, gyerekeket.
A gyűjtésben az idén 160 önkéntes segítette a munkájukat, de az összegyűjtött adományok mellett a koronavírus-járvány kitörésekor létrehozott városi segélyalapból is támogatták 800 ezer forinttal az akciót – fűzte hozzá.
Széles Diána elmondta azt is, hogy minden támogatott gyerekkel, illetve szüleikkel előzetesen telefonon egyeztettek, így valóban olyan tárgyak kerülhettek az átlagosan ötezer forint értékű csomagokba, a radírtól a tornacipőig, amelyekre valóban szükségük volt a diákoknak.
A tanszergyűjtést három helyi nagyáruházban augusztus 31-éig folytatják, és a napokban valamennyi rászorulóhoz eljuttatják a csomagokat – jelezte az alpolgármester.
Pósán László (Fidesz) országgyűlés képviselő a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: soha Magyarországon még nem volt olyan, mint most, hogy a közoktatásban minden diák ingyen tankönyvet kap. A képviselő a széleskörű kormányzati gyermek- és családtámogatási rendszerből kiemelte a négygyermekes édesanyák örökös személyi jövedelemadó-mentességét, amelynek eredményeként 9 milliárd forint marad a családoknál. Mindezeket a támogatásokat jól kiegészítik a helyi kezdeményezések, amelynek Debrecenben nagy hagyományai vannak – tette hozzá. Erős családok nélkül nincs erős Magyarország és nincs erős Debrecen – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >A JYSK századik magyarországi áruházát adták át Debrecenben
Átadták a dán JYSK csoport századik magyarországi áruházát csütörtökön Debrecenben.…
Tovább olvasom >Érkezik a debreceni Oktoberfest
Az egykor Bajország szívében született, és mára világszerte ismertté vált…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >