OTP Szép Kártya: élen a Balaton
Három hónap alatt 23 milliárd forintnyi juttatást használtak fel az OTP Szép kártya birtokosai. Ezzel az idei lett az eddigi legsikeresebb nyári szezon az első kártya kibocsátása óta. A napi 257 millió forintos költésből a vidéki régiók közül legnagyobb részben a balatoni részesedett. Itt 3,3 milliárd forintot használtak fel a nyaralók.
A kártyabirtokosok több mint 26 000 elfogadóhelyen pihenhettek Szép kártyáikkal. A vidéki régiók közül a balatoni emelkedett ki a legjobban. Itt több mint 3,3 milliárd forintot költöttek a nyaralók.
Az ezüstérmet a dél-alföldi régió szerezte meg 2 milliárd forinttal, míg a harmadik legnépszerűbb régió az észak-magyarországi lett több mint 1,8 milliárd forinttal. Az összes költés közel hétharmada a vidéki régiókban realizálódott, míg 38 százalék Budapesten és Közép-Magyarországon.
Forrás: MTI/Varga György
Az OTP fontos eredménynek tekinti, hogy az eddigi legsikeresebb nyári szezonját zárta az OTP Szép kártya.
A tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a Szép kártya évről-évre egyre népszerűbb. A Szép kártya manapság már legalább olyan fontos része lett a nyári pihenésnek, mint a napszemüveg vagy a naptej. Ezek nélkül már el sem indulunk – mondta Kuhárszki András az OTP Bank Bankszámla főosztályának igazgatója.
A több mint 900 ezer OTP Szép kártyára 2015-ben már 48,5 milliárd forintot is meghaladó feltöltés érkezett. Ez 15 százalékos emelkedést jelent a tavalyhoz képest. (origo.hu)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >