Hároméves vezetőképző gyakornoki programot hirdet a MARS

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 28. 11:08

Mars Leadership Experience (MLE) címmel vezetőképző gyakornoki programot hirdet a Mars, a világ egyik legnagyobb édesség, élelmiszer és kisállateledel-gyártó vállalata. A program olyan ambiciózus végzősöket keres, akik nemzetközi karrierre vágynak, és lehetőséget ad nekik arra, hogy kipróbálhassák magukat a vállalat vezetőségének tagjaként.

Az MLE a lehetőségek kiaknázását, a képességek fejlesztését segíti, és remek lehetőséget kínál a résztvevők számára karrierjük elindítására. A hároméves program során a gyakornokok számos kihívással, folyamatosan bővülő felelősségi körökkel, egyedi projektekkel és különböző pozíciókkal ismerkedhetnek meg, végül pedig lehetőséget kapnak arra, hogy betöltsenek egyet a Mars 250 vezetői pozíciója közül.
Az 1911-ben alapított Mars máig családi vállalkozásként üzemel, és minden végzősre potenciális vezetőként tekint. Ennek megfelelően a Mars Leadership Experience lehetőséget biztosít a diplomások számára, hogy már az első pillanattól kezdve teljes értékű tagként vegyenek részt a vállalat működtetésében. A részvevők már a program legelejétől fogva hatalmas felelősséget, saját projekteket kapnak, és helyi, illetve nemzetközi szinten egyaránt fontos munkát végezhetnek.
A globális gyártó a jövő vezetőit keresi, akiktől elvárja, hogy maximálisan kivegyék a részüket a különböző döntések meghozásából, illetve, hogy segítsenek Munkatársaiknak a feladataik minél hatékonyabb ellátásában. Ez különbözteti meg a Mars Leadership Experience-t a többi gyakornoki programtól, de ez egyben rendkívüli kihívást is jelent a résztvevők számára. Fontos viszont, hogy a programot elvégzők nem lesznek egyedül. A közvetlen csapattársaik mellett segítséget kapnak majd egy erre kirendelt mentortól, egy senior menedzsertől, illetve egy ún. buddy-tól is, aki egy korábban ugyanebben a pozícióban végzett Munkatárs.
A gyakornok a hároméves programot Prágában kezdi, ahol az első évet tölti. Ezt követően, ha sikeresnek ítélik, lehetőséget kap arra, hogy egy másik országban is kipróbálhassa magát, ahol a vállalat teljes körű támogatást nyújt számára mind a költözésben, mind pedig a külföldi élet megkezdésében. A program célja, hogy a gyakornok ne csak különböző piacokat, hanem különböző működési struktúrákat, csapatokat, országokat és termékeket is megismerhessen, amelyek a Mars Multisales szervezetében egyesülnek. A teljes program sikeres elvégzése után a gyakornok állandó beosztást kap, és nagyrészt az ő döntésén múlik, hogy merre lép tovább.
Hogy ne csak a jelentkezés, hanem a három egymást követő év is sikeres legyen, a gyakornoknak készen kell állnia arra, hogy valódi következményekkel járó felelősséget vállaljon, motivált és ambiciózus legyen. Emellett remek kommunikációs képességekkel kell rendelkeznie. Fontos, hogy hajlandó legyen ötleteinek és megvalósítási terveinek megosztására, és nyitottnak kell lennie kollégáinak ötleteire is. A Mars büszke arra, hogy családi tulajdonban lévő vállalkozás, amely nagy hangsúlyt fektet a kapcsolatépítésre, éppen ezért olyan jelentkezőket keres a pozíció betöltésére, akik képesek azonosulni ezzel az együttműködésen alapuló vállalati kultúrával, és aktívan építik kapcsolatrendszerüket.
Az első lépés a hároméves Mars Leadership Experience útján a regisztráció. A jelentkezéseket március végéig várja a vállalat, ezen a linken. Itt ki kell tölteni egy kérdőívet, amely segít a Marsnak abban, hogy jobban megismerje a jelentkezőt, illetve nyilatkozni kell a tanulmányi eredményekről és a jövőbeli célokról is. A jelentkezés egy online teszt kitöltésével folytatódik, amelynek célja a verbális, matematikai és érveléstechnikai képességek felmérése. Ezt egy online videóinterjú követi, majd egy élő Skype interjú. Az utolsó lépés pedig egy találkozó az Értékelő Bizottsággal, ahol a jelentkező megismerkedhet a Mars Munkatársakkal és kipróbálhatja magát egyéni és csapattevékenységekben is.
Azok számára, akiknek a Mars Leadership Experience felkeltette az érdeklődését, a vállalat további gyakornoki programokat is kínál. A Mars Internship Experience egy három hónapos képzés, amely során rugalmas beosztással a résztvevő dönthet arról, hogy milyen kihívásokkal szeretne szembesülni a munkája során, és a Marssal közösen dolgozhatja ki a hozzá leginkább illő pozíciót.
A Mars büszkén támogatja a nemek közti egyenlőséget, a munka és magánélet egyensúlyát, és Munkatársainak karrierútját. Nem ritka, hogy aki gyakornokként kezdi a karrierjét a Marsnál, az idővel a legmagasabb szintig jut el, és vezetőségi taggá válik. A vállalat számos munkahelyi előnyt kínál a Munkatársak számára, és összességében is az egyik legjobb munkahelynek számít, amelyet a Great Place to Work versenyen elért, ismétlődő dobogós helyezése is igazol.
A Mars büszke arra, hogy olyan globális vállalat, amely egyszerre fókuszál az innovációra és a fenntarthatóságra. 2017 szeptemberében egy közel 1 milliárd dolláros befektetést indított útjára. A Sustainable in a Generation Plan nevű program számos ambiciózus célkitűzést tartalmaz, amelyek összhangban vannak az ENSZ fenntarthatósági programjával. A Mars tervei között szerepel, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát, javítson a hálózatához tartozó közel 1 millió ember munkakörülményein, és több milliárd embernek és kisállatnak segítsen egy egészségesebb, boldogabb életet élni a tudományos, innovációs és marketing megoldásain keresztül.

Kapcsolódó cikkeink