Magazin: Háromból egyet!
Most már biztos, hogy a Magyar Vendéglátók Ipartestülete három alapítványának helyzete hamarosan rendeződik. A korábbi tervekkel ellentétben – mely szerint összeolvasztják a jelenleg nem működő alapítványokat, ami igen költséges, ráadásul jogi eljárási szempontból meglehetősen bonyolult és lassú folyamat révén valósulhatott volna meg – hatékonyabb utat választott a vezetés.
A munkát az MVI jogásza az alapítványok Alapító Okiratainak rendezésével, valamint tevékenységük felmérésével kezdte. Mindhárom alapítványról megállapította, hogy azok évek óta nem töltik be az alapító okiratukban meghatározott alapítványi célokat, és nem folytatnak az alapító okiratban meghatározott tevékenységeket sem. Kuratóriumaik a 2014-es üzleti évtől kezdődően egyszer sem fogadtak el az alapítvány működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről szóló beszámolót a jogszabályban előírtaknak megfelelően. A kuratóriumi tagok jó ideje elérhetetlenek, a velük való kapcsolatfelvétel az alapítványok jogi helyzetének vizsgálata során sikertelennek bizonyult.
A fentiek alapján a Magyar Vendéglátás Európában Alapítvány működtetése a továbbiakban nem javasolt, tekintettel arra, hogy az csupán további költségeket jelentene az alapító részére, amelyek megtérülése az alapítvány működésképtelenségére tekintettel nem várható.
A Segély a Vendéglátósokért Alapítvány alapítványnak jelenleg 1 300 000,– Ft. vagyona van. Annak érdekében, hogy ez visszakerüljön az alapítóhoz, az MVI változásbejegyzési kérelmet nyújtott be az illetékes törvényszékhez, módosított alapító okirattal, amelyben rögzítették, hogy az alapítvány megszűnése esetén annak jogutódja a Felsőfokú Vendéglátó Oktatásért Alapítvány vagy a Magyar Vendéglátók Ipartestülete.
A Felsőfokú Vendéglátó Oktatásért Alapítvány vagyona jelenleg 300 000,– Ft, vele kapcsolatban az MVI változásbejegyzési kérelmet nyújtott be az illetékes törvényszéken, aminek célja az alapítvány jogszerű működésének helyreállítása. Ennek érdekében elfogadásra került az alapítvány új alapító okirata, melyben rögzítették az alapítvány új céljait, új vezető tisztségviselőjének a személyét, továbbá azt, hogy megszűnése esetére az alapítvány jogutódja az MVI. A változásbejegyzési kérelmet a törvényszék befogadta, annak elbírálása jelenleg is folyamatban van. //
Kapcsolódó cikkeink
Ünnepség a Gundel-emléktáblánál
Szűk körben, csendes megemlékezéssel ünnepelte Gundel János (1844–1915) születésnapját az…
Tovább olvasom >Az MVI ismét a TOP10 legbefolyásosabb szakmai szervezet között
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) 2025-ben ismét bekerült a turizmus…
Tovább olvasom >A Magyar Vendéglátók Ipartastülete üdvözli az NGM felszolgálási díjjal kapcsolatos döntését
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) üdvözli az NGM felszolgálási díjjal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >Hibrid koktélpohár – A nap videója
Az Elevated Craft egyedi koktélpohara megkönnyíti az italok alapanyagainak mérését…
Tovább olvasom >