Három havi mélyponton a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Az előzetes értéknél kissé magasabb lett a Michingan Egyetem májusi fogyasztói hangulatindexének a végleges értéke, de így is három hónapja a legalacsonyabbnak bizonyult.
A Michigan Egyetem honlapján pénteken publikált adatok alapján az index mindkét alkotóeleme, az aktuális helyzet megítélése és a várakozások mutatószáma is alacsonyabb lett az előző havinál.
A fogyasztói hangulatindex végleges értéke 82,9 pont lett a 82,8 pontos előzetes érték helyett májusban. Áprilisban 88,3 ponton, egy évvel korábban pedig, 2020 májusában 72,3 ponton állt az index. A mutató mélypontja a tavaly áprilisi 71,8 pont volt.
Az index elemei közül az aktuális helyzet megítélése az áprilisi 97,2 pontról 89,4 pontra csökkent májusban, a kilátások megítélésének a mutatószáma pedig 78,8 pontra csökkent 82,7 pontról.
A fogyasztók inflációs várakozásai is emelkedtek, az idei évre vonatkozóan 4,6 százalékra az áprilisi 3,4 százalékról, az elkövetkező öt évre vonatkozóan pedig 3,0 százalékra 2,7 százalékról.
A Michingan Egyetem a megnövekedett inflációs várakozásokat a válságot követően a keresletnek a gazdasági fellendüléssel együtt bekövetkezett növekedésével indokolja. A felmérésbe bevont fogyasztók rekordarányban jelezték az árak megemelkedését a legkülönbözőbb termékkategóriákban, beleértve a lakásokat, a járműveket és a tartós fogyasztási cikkeket. Az arányokban májusban bekövetkezett változás a felmérés történetében a legnagyobbnak bizonyult. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Trump vámjai miatt amerikai márkák bojkottja indult Indiában
Indiában erősödik az amerikai márkák elleni bojkottmozgalom Donald Trump amerikai…
Tovább olvasom >Véget ért a vámmentes Kánaán: Trump globális korlátozása felforgatja az e-kereskedelmet
Donald Trump felfüggesztette a 800 dollár alatti értékű nemzetközi csomagok…
Tovább olvasom >Feltámadt a túró: újra hasít az amerikai tejipar
Közel húsz éve tartó csökkenés után újra felfelé ível a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >