Három éves mélyponton az euróövezeti infláció
Októberben három éves mélypontra csökkent az euróövezeti inflációs az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett kimutatása alapján.
Az euróövezet 19 tagállamában októberben 0,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak, kisebb mértékben a szeptemberi 0,8 százalékos éves áremelkedésnél. 2018 októberében 2,3 százalék volt az euróövezeti infláció.
Az októberi 0,7 százalékos euróövezeti infláció három éve, 2016 novembere óta a legalacsonyabb.
Az Európai Unió 28 tagállamában októberben 1,1 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak, kevésbé a szeptemberi 1,2 százalékos éves áremelkedésnél. Egy évvel korábban, 2018 októberében 2,3 százalék volt az infláció az EU-ban.
A havi áremelkedés az EU-ban és az euróövezetben egyaránt 0,1 százalék volt októberben.
A legkisebb inflációt Cipruson regisztrálták októberben, mínusz 0,5 százalékosat, illetve Görögországban mínusz 0,3 százalékosat és Portugáliában mínusz 0,1 százalékosat. A legnagyobb infláció Romániában volt októberben, 3,2 százalékos, míg Magyarországon 3,0 százalékos, Szlovákiában pedig 2,9 százalékos.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország 2026 – a stagnálásból való fordulat, de nyitott kockázatokkal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU 2050-es karbonsemlegességi céljai irreálisak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új EU-s vámok érkezhetnek 2026-ban – így alakíthatják át a piacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
