Három év alatt ötezer fát ültetett a Henkel
A Henkel 2020-ban elkezdett faültetési kezdeményezése nyomán már elérte az ötezret az erdőkben, parkokban, köztereken telepített fák száma. A 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködésben indított kezdeményezés partnerei idén is a Tesco és a ProNature termékcsalád vásárlói. Az akció lezárásaként a Henkel, hazai fennállásának évfordulója előtt tisztelegve november végén 35 fa ültetésében közreműködött.

A faültetésben a Henkel és a Tesco önkéntesei is kivették a részüket (Fotó: Henkel)
A Henkel immár harmadik éve ültet fákat a fenntartható jövő érdekében, a ProNature termékcsalád segítségével. Idén összesen 2000 fát telepítenek, ebből a cég magyarországi fennállásának évfordulóját ünnepelve 35 a Henkel budapesti irodájának közelében kap helyet. Az innováció és fenntarthatóság ötvözésével létrejött ProNature termékcsalád 2020-ban kezdte meg fogyasztói bevonásával a 10 millió Fa Alapítvány partnerségében a fák ültetését. Az első évben a kampány keretében 5 millió forint jött össze, amelyből összesen 1000, nagyméretű iskolázott és kisméretű szabadgyökerű fát telepítettek. Tavaly – szintén a ProNature termékeket vásárlók bevonásával – 3 millió forint támogatással 2000 fát telepítettek, javarészt erdőkben.
Idén a ProNature Tiszta otthon, tiszta bolygó! kampányában a Tesco áruházakban a ProNature, K2r Eco vagy Silan Naturals logóval ellátott termékek vásárlói termékenként 100 forinttal járultak hozzá a 10 millió Fa Alapítvány tevékenységéhez, amellyel már harmadik éve együttműködik. Az október 13. és november 23. közötti akcióban a Bref, a Somat, a Pur, a Clin ProNature, valamint a K2r Eco vagy Silan Naturals termékeiből befolyt összeget a Henkel 3 millió forintra egészítette ki, amelyből nagyméretű iskolázott, valamint erdőtelepítésre alkalmas csemetéket telepítettek. A munkálatokban a Henkel önkéntesei is kivették a részüket. Mivel a Henkel idén ünnepli magyarországi piacra lépésének 35. évfordulóját, az idei telepítések részeként a vállalat központi irodája közelében, a IX. kerületi Madaras József téren november 28-án 35 nagyméretű fát ültetett el. A munkálatokban a Henkel és a Tesco önkéntes munkatársai, valamint Pokorny Lia színésznő, a 10 millió Fa Alapítvány egyik nagykövete is részt vett. Három év alatt immár elérte az 5000-et a Henkel által telepített fák száma.
Újrahasznosított műanyaggal a fenntarthatóságért
A ProNature jelöléssel ellátott Henkel márkák a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével nyújtanak bizonyítottan jó minőségű tisztítási teljesítményt, legyen szó kézi vagy gépi mosogatásról, a toalettek tisztításáról, ablak- és fürdőszobatisztítókról vagy színfogó kendőkről. A szortiment tagjai a sztenderd Henkel termékválasztékhoz képest több fenntartható és természetes eredetű összetevő felhasználásával készültek, csomagolásuk újrahasznosított műanyagot és kartont, valamint Social Plastic®-ot tartalmaz. Ez utóbbi a Henkel partnere, a Plastic Bank szociális vállalkozás koordinálásában, a világ számos pontján a helyi lakosság segítségével az óceánokból összegyűjtött műanyagok újrafeldolgozásával készülő alapanyag.
Kapcsolódó cikkeink
Őrzi piacvezető pozícióját a tavaly 20 éves Lidl
Tavaly ünnepelte 20 éves magyarországi jelenlétét hazánk piacvezető FMCG-lánca, a…
Tovább olvasom >A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >Meglepő eredmény született a VI. Tisza-tavi PET Kupán
A versenyt szervező PET Kupa Egyesület sokat látott szervezőit is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >