Három és fél tonna húst foglaltak le egy fővárosi nagykereskedésben
Több mint három és fél tonna lejárt, illetve ismeretlen eredetű húst foglaltak le egy fővárosi húsnagykereskedésben, a bírság várhatóan milliós nagyságrendű lesz – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a múlt heti ellenőrzésen több szabálytalanságot is találtak az engedéllyel rendelkező nagykereskedés telephelyén. Egy fagyasztóban hegyekben állt a jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott sertésfej és sertésapróhús, amelyből több mint két tonnát koboztak el. A hűtőkamrában lejárt, ismeretlen eredetű csirkeszárnyat és húskészítményt, valamint belsőségeket is raktároztak. Összesen 3638 kilónyi terméket semmisítettek meg.
A nagykereskedelmi egységben szabálytalan módon együtt tárolták a csomagolt és csomagolatlan termékeket, emellett a telephely higiéniai állapota sem volt megfelelő – írták. Hozzátették: az ügy összetettségére való tekintettel még nem állapították meg a bírság összegét, de várhatóan milliós nagyságrendű lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: penészes táplákékkiegészítőt vontak ki a forgalomból
Penészgombák és Bacillus cereus spórás baktérium jelenléte miatt kivonta a…
Tovább olvasom >Növényvédelmi gépek és permetező drónok kötelező típusminősítése
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket –…
Tovább olvasom >Állást hirdető vendéglátóhelyeket vizsgált a NAV, nem voltak bejelentve a dolgozók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >