Harmónia és minőség
A Balaton déli partjának lankáin található Kéthelyen a borkészítés háromszáz éves hagyományra tekinthet vissza. Az itteni dombok, erdők védte szőlő az agyagos talajnak és a harapnivalóan tiszta levegőnek köszönhetően tökéletes alapanyag kiváló minőségű magyar borok előállításához. Ezt a küldetést vállalta fel a Kristinus borbirtok, élén Florian Zaruba ügyvezetővel, aki karriert, pályát és országot váltva, negyvenévesen érkezett a birtok élére.
– Hogy kerül egy sikeres vendéglátós múlttal rendelkező német marketingszakember egy balatoni borászat élére?
Florian Zaruba: A gyerekkori álmom hozott ide Kéthelyre. Közel húsz évig dolgoztam a marketingszakmában, sikert sikerre halmoztam, de éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Egy másfélmilliós, kozmopolita város közepén egyre inkább elkezdett hiányozni a természet. Nem véletlenül van erdőmérnöki diplomám is.Négy évvel ezelőtt a másik szenvedélyem, a vadászat miatt Somogyba látogattam, és eljutottam a Kristinus borbirtokra is. Azonnal beleszerettem a helybe. A somogyi látogatásom után nem sokkal, Bécsben találkoztam a birtok tulajdonosával, és egy többórás beszélgetés után meg is hoztam a döntést: felhagyok az eddigi életemmel, és költözöm!
– Mekkora területen termel, illetve mekkoráról vásárol fel szőlőt a Kristinus? Mely fajtákban látnak kiugrási lehetőséget a közeljövőben?
Jelenleg 55 hektáron termelünk, és nemrég telepítettünk 2,5 hektárnyi furmintot. Szortimentünkben a sauvignon blanc, a chardonnay, az irsai, a sárga muskotály, a merlot, a cabernet sauvignon , a cabernet franc, a szürkebarát és a kékfrankos a kiemelt tételek. Az, hogy miben látjuk a kiugrási lehetőséget, sokkal komplexebb kérdés. Nagymértékben függ attól, hogy az adott tételt a hazai piacra vagy exportra szánjuk. Mi a Kristinusnál ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az exportra. A hazai piacon nagyobb mennyiségben eladhatók a nemzetközi fajták, de természetesen a magyar fajták is szépen fogynak. Az Irsai Olivér például egy olyan fajta, ami az ázsiai piacon is nagyon kedvelt. Ezek mellett nagy hangsúlyt fogunk fektetni a Kékfrankos népszerűsítésére is.
– Mekkora mennyiségben készítenek bort?
Örömmel tapasztaljuk, hogy a Kristinus borok egyre népszerűbbek, évente több százezer palackot értékesítünk. A tárolókapacitásunk egymillió liter, és értékesítésben is ez a cél. A termelésre rendelkezésre álló területünk már megvan 101 hektárig! Ennek a bővülésnek volt az első, kisebb lépése a 2,5 hektárnyi furmint telepítése.
– Hová pozicionálná a Kristinus borokat a hazai piacon?
Célcsoportunknak tekintünk mindenkit, aki kedveli a minőségi borokat, a csúcsgasztronómiát. Éppen ezért kommunikálunk a szakmai és a life style sajtóban, a közösségimédia-felületeken. Saját honlapunk tartalmát, webshopunk kínálatát folyamatosan frissítjük, promóciókat szervezünk. Ott szeretnénk lenni a lánykéréseken, az évfordulókon, a nyáresti beszélgetéseken, a családi vacsorákon, a vitorlásokon és a nyaralók kertjeiben is, hogy boraink a legértékesebb pillanatokban tökéletes kísérők, társak lehessenek. Ezeknek a pillanatoknak az íze lehet merlot vagy chardonnay, mindenki a saját ízlése szerint választ, a lényeg, hogy minket válasszon.
– Milyen szerepet játszik a borászat tevékenységében Gasztro Műhelyük?
Gasztro Műhelyünk nem ismer kompromisszumot az alapanyagok minőségében, a tálalás esztétikájában és a helyi termékek iránti elkötelezettségében. Vendégeink nem átlagos menüvel találkoznak, hiszen az általunk kínált menü struktúrája a hagyományos előétel-leves-főétel-desszert felosztás helyett a borainkat követi. Így, aki minket meglátogat, az a mi irsainkhoz, rozénkhoz, vagy a SAS cuvée-nkhez kap ételajánlást. A degusztációs menünk hét fogásban, egy Kriseccónkhoz ajánlott amuse bouche felvezetésével mutatja meg, mit gondolunk mi a konyhaművészetről. Fogásaink az évszakhoz illő, prémium minőségű helyi alapanyagok felhasználásával készülnek, összességében a különlegesebb ízek, az izgalmas kombinációk falatjait kínáljuk modern, mégis otthonos környezetben. De legyen szó zártkörű, családi, baráti vagy munkahelyi rendezvényről – borbirtokunk mindenki előtt nyitott.
– Mit érdemes tudni élménykomplexumuk további szolgáltatásairól?
Magának az élményközpontúságnak kulcsszerepe volt, amikor a borbirtok szolgáltatásainak koncepcióját terveztük. Borbirtokunkon alapszolgáltatás a pincelátogatás és a finom borok kóstolása. De van lehetőség lovaskocsi-túrára, golfozásra, romantikus hangulatú piknikezésre, túrázásra a szőlőben, igény esetén pedig saját autóbuszunkkal megoldjuk a transzfert a környék programjaira, fürdőibe; szóval számtalan ajánlatunk van. A vadászat, a csúcsgasztronómia mellett a kulturális programokra is komoly hangsúlyt fektetünk. Jelen vagyunk a nagy látogatottságnak örvendő rendezvényeken, fesztiválokon, de vannak saját kezdeményezéseink is.Ilyen például a jótékonysági célú terepfutás, amelyet idén immár harmadik alkalommal rendeztünk meg, több száz résztvevővel. Borászatunk épületében kialakítottunk egy tíz, franciaággyal felszerelt designszobából álló Vinotelt, így az érkező vendégek azonnal a borászati és gasztronómiai élmények közé csöppennek, és egy koncert, egy mozi vagy egy kellemes vacsora után nem kell autóba ülniük, és hazaindulni, hanem folytatódhat a kaland, az élményszerzés.
– Milyen aktuális trendeket érzékel ma a borpiacon?
Trendtől függetlenül fontos az állandó, magas minőség biztosítása. A fogyasztók a bor minősége mellett egyre érzékenyebbek a csomagolásra, a designra is, és erre mi is nagy hangsúlyt fektetünk.
–Vannak-e aktuális hívószavak vagy termékfejlesztési irányok, amelyek Ön szerint biztosan megmozgathatják a fogyasztó fantáziáját?
Csábító és meggyőző, magával ragadó, élmény, varázs, szellő, csobbanás, napsütés, Balaton…. – és folytathatnám a sort. A borfogyasztók egyre tudatosabban választanak; a legfontosabb tehát a magas minőség, a megfelelő ár-érték arány megtalálása és persze az innováció. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Új korszakba lép a Csányi Pincészet
A Villányi borvidék legnagyobb, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal rendelkező pincészete, a…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban
A magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban, Európában…
Tovább olvasom >Olaszország lesz idén a Balaton Wine & Gourmet fesztivál díszvendége
A balatoni régió több mint 50 étterme és borászata mellett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >