Szeptembertől nagyot drágulhat a kenyér

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 07. 11:55

A dráguló liszt és a gyenge forint miatt ősszel várhatóan 25-30 százalékkal nő a kenyér ára.

kenyerar

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta, már szeptemberben áremelés következhet. Az elnök szerint a lépés már évekkel ezelőtt időszerű lett volna, most azonban nem lehet elhalasztani. Az idei aratás után a vártnál rosszabb minőségű gabona miatt a liszt akár 30 százalékkal is drágulhat, a magas euró–forint árfolyam miatt pedig az import alapanyagok ára is megugrott.

A szakember arra számít, hogy a kereskedőkkel meg tudnak egyezni, mert áremelés nélkül több száz hazai sütőipari cég működése kerülhet komoly veszélybe.

Jelenleg közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek 23 ezer főt foglalkoztatnak. A vállalkozások száma azonban folyamatosan csökken, a piacot pedig mind jobban koncentrálják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő. Emellett a mintegy 600 hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik

A szakember becslése szerint a búza mennyiségével nem lesz probléma, a teljes idei termés meghaladhatja az ötmillió tonnát, amiből várhatóan 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű. (MTI, origo)

Kapcsolódó cikkeink