Harminc pincészet rizlingjei Csopakon

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 22. 11:00

Harmadszor rendezik meg pénteken és szombaton Csopakon az Olaszrizling szerintünk elnevezésű borfesztivált, amely most először a nagyközönség számára is látogatható – tájékoztatta az MTI-t Jásdi István borász, a rendezvény szervezője.

A Jásdi pincészet vezetője elmondta: a rendezvényen 30 pincészet lesz jelen 60 olaszrizlingjével, egy újborral és egy kedvenccel. Pénteken, a hagyományos szakmai napon a pincészetek képviselői egymásnak, valamint a meghívott borszakértőknek mutatják be boraikat, majd azt vitatják meg, milyen irányban halad az olaszrizling-készítés.
“Nem versenyzünk, tanulunk egymástól” – fogalmazott Jásdi István.

Szombaton a nagyközönség is megkóstolhatja a borokat. A 12 órakor kezdődő sétáló kóstolón lehetőség nyílik személyes találkozásra és beszélgetésre: a meghívott borászok egyik fele a Jásdi pincészetben, míg a másik fele a Szent Donát Pincészetben fogja bemutatni féltve őrzött kincseit – mondta Jásdi István.

A helyszínek és a környező szállodák között buszjáratok szállítják a várhatóan több száz érdeklődőt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink