Harmadunk vásárolt már influenszer ajánlására

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 04. 22. 10:34

A magyarok ötöde hisz azokban a termékekben vagy szolgáltatásokban, amit a véleményvezérek ajánlanak – derült ki a véleményvezérek megítéléséről készített friss felmérésből. A Cofidis Hitel Monitor alapján többségünk szerint az influenszerek színesebb képet festenek a valóságosnál, illetve a saját véleményük helyett a szponzorokét közvetítik. A gyanakvás ellenére a követők mégis hisznek a posztoknak: annyira, hogy azok hatása még a költéseikben is lecsapódhat.

Magasak az elvárásaink a véleményvezérekkel szemben

Ma Magyarországon a Facebookon (63%) és YouTube-on (47%) követjük leginkább az influenszereket, ettől lemaradva, de még érzékelhető az Instagram, valamint a TikTok használata is. Emellett a hagyományos televíziós jelenlét még mindig jelentős, a megkérdezettek közel harmada kíséri itt figyelemmel kedvenceit. A Hitel Monitor friss felmérése szerint az influenszerekről alkotott képünket a hitelesség, személyiség, tartalom és az ismertség befolyásolja – ezek közül leginkább a hitelesség, legkevésbé pedig az ismertség számít. A többség azért követ másokat, mert jó átélni, hogy problémáival és kérdéseivel nincs egyedül és többet tud meg az őt érdeklő témákról (65%) valamint erőt meríthet a változtatáshoz (51%). Sokan pedig iránymutatást kapnak tőlük egy számukra ismeretlen területen (60%). Azért is figyelik az életüket, hogy ötleteket, információkat gyűjtsenek (56%), hogy kikapcsolódjanak (45%) és nem elhanyagolható az sem, hogy általuk olyan dolgok kipróbálásába is beleláthatnak, amikre a követők csak vágynak (30%). A pénzügyek (27%), az egészség, életmód (23%), technológia (21%), azok a témák, amikben a véleményvezér szava kiemelten releváns, míg a kikapcsolódás, sport, divat, hobbi esetében kevésbé. Más a lista ott, ahol a válaszadóknak van kedvenc véleményvezére: gasztronómia, divat, technológia, hobbi, párkapcsolatok. Feltehetőleg ez azért van így, mert ezekben a témakörökben több az aktív véleményvezér, akinek a „személyi kultusza” is szerepet játszik az adott téma népszerűségében.

A 30 év alattiak gyakrabban kuponoznak

Az influenszerek az emberek vásárlási szokásait is befolyásolják: a kutatásban résztvevők harmada (33%) ismerte el, hogy vásárolt már véleményvezér hatására. Ennél kevesebben, negyedük (25%) vallotta, hogy használt influenszer kuponkódot. Ezek önmagukban sem alacsony számok, de még magasabbak azok körében, akik bíznak is bennük: itt kétharmaduk vásárolt már az ajánlásukra vagy a kuponjukkal. Ez a jelenség markánsan magasabb a 30 év alattiak körében, nekik már több mint felük vásárolt influeszer hatására (52%). Magas azok aránya (79%), akik attól tartanak, hogy nem valós képet mutatnak a véleményvezérek, így rossz hatással lehetnek a fiatalokra, gyerekekre. A válaszadók háromnegyede szerint nem magukat mutatják, hanem színesebb képet festenek a valóságosnál, illetve a saját véleményük helyett a szponzorokét közvetítik (75%). Az ellenük érzett bizalmatlanság ellenére úgy tűnik, hogy a követők feltöltődnek, inspirálódnak és tanulnak az influenszereket nézve, hallgatva. Ennek oka az lehet, hogy hisznek abban, hogy ők valódi tudással, tapasztalattal rendelkeznek (67%).

Kifejezetten szeretjük, amiket ők ajánlanak

A magyarok ötöde hisz azokban a termékekben vagy szolgáltatásokban, amit a véleményvezérek ajánlanak. Ez az arány egyébként egészen hasonló ahhoz, amit a reklámok esetében mértek. Érdekesség, hogy itt két csoportot figyelhetünk meg: mások bíznak a véleményvezérekben és mások a reklámokban. Ez azt mutatja, hogy az influenszerek el tudnak jutni egy, a reklámokban nem bízó közönséghez is. Itt jön képbe az a statisztika is, miszerint a véleményvezérekben megbízó közönség úgy véli, hogy az influenszerek abban is segítenek nekik, hogy ne dőljenek be a reklámoknak (70%).

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink