Harmadik hónapja csökken a GKI konjunktúraindex
Áprilisban az üzleti várakozások romlottak, a fogyasztóiak kissé javultak, de ez utóbbiak így sem érték el a februári szintet. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint áprilisban a januári, igen magas szinthez képest minden ágazatban és a fogyasztók körében is valamivel kisebb lett a gazdasági bizalom.
Áprilisban az üzleti várakozások a kereskedelem kivételével minden ágazatban érezhetően kedvezőtlenebbek lettek. Az ipari bizalmi index kb. egy éve volt ilyen alacsony. Gyengébb lett az elmúlt időszak termelésének, a rendelésállománynak (ezen belül az exportrendelésnek) valamint a kilátásoknak a megítélése is. A készletekről alkotott vélemény nem változott. A válaszolók szerint a szerződéssel lefedett időszak kissé rövidebb, az új megrendelések nagysága kisebb volt a januárinál. Az építőipari bizalmi index áprilisban visszaesett a februári szintre. Az előző háromhavi termelés megítélése enyhén romlott, a rendelésállományé hibahatáron belül javult. A kereskedelmi bizalmi index áprilisban kissé emelkedett, de szintje így is elmaradt a februáritól, így továbbra is bennmaradt az elmúlt immár több mint két évet jellemző viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció megítélése kissé romlott, míg készletszintet és a rendelések várható alakulását kismértékű javulás jellemezte. A szolgáltatói bizalmi index áprilisban immár harmadik hónapja csökkent, s visszatért a tavaly év végi szintre. Főleg az általános üzletmenet megítélése romlott, a forgalmi várakozás kissé kedvezőbb lett.
A foglakoztatási hajlandóság az iparban erősödött, az építőiparban határozottan, a szolgáltató és kereskedelemi cégeknél ennél kevésbé romlott, ugyanakkor enyhült a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési szándék a szolgáltató szektorban és az iparban minimálisan erősödött, az építőiparban viszont a márciusi megugrás után szinte eltűnt, miként a kereskedelemben is az ár tartására törekvő cégek voltak óriási többségben. A fogyasztók inflációs várakozása csökkent. A magyar gazdaság jövőjét az iparban és a lakosság körében a márciusinál kissé optimistábban, az építőiparban azzal azonosan, a szolgáltató vállalkozásoknál valamivel, a kereskedelemben viszont sokkal pesszimistábban látták, mint áprilisban.
A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban a márciusi csökkenést követően, annál kevésbé emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetét a következő egy évben a márciusban gondoltnál kissé kedvezőbbnek, megtakarítási képességét viszont némileg romlónak gondolta. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét javulónak, a következő egy évre vonatkozót stagnálónak érzékelte.
Kapcsolódó cikkeink
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
A GKI júliusban 1000 fős reprezentatív mintán kutatást végzett a…
Tovább olvasom >GKI-elemzés: Erősödő vendégforgalom
2025 első félévében a turisztikai szálláshelyeken közel 8,2 millió vendég…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével…
Tovább olvasom >