Harmadával csökkenti az élelmiszerárakat az Amazon
30-40 százalékkal csökkentette az élelmiszerek árát az Amazon, miután hivatalosan is átvette a tulajdonába került élelmiszerlánc, a Whole Foods Market irányítását.
A Whole Foods 13,7 milliárdos felvásárlása elég komolyan felforgatta a 800 milliárdos amerikai piacot, és a leárazás a Bloomberg szerint arra utal, hogy az Amazon komolyan veszi a versenytársai megszorongatására vonatkozó tervét. Az agresszív árcsökkentés azért is érdekes, mert a Whole Foods eddig alapvetően drágább árukkal volt jelen a piacon.
Az Amazonnak kemény versenyre kell készülnie, ugyanis az egyik legnagyobb versenytársa, a Wal-Mart az elmúlt időszakban több milliárd dollárt költött a termékpalettájának bővítésére és árcsökkentésre. Szintén sokat költöttek az előrendelt vásárlás kialakítására, aminek az a lényege, hogy a boltban már csak a kívánt termékekért kell menni, helyben nem kell foglalkozni a válogatással. A fejlesztések a cég eredményein is látszanak, az eladásaik az elmúlt negyedévben ötéves rekordot döntöttek.
Közben viszont a Costco is komoly konkurenciát jelenthet, ami a Whole Foodsnál 30 százalékkal olcsóbban ad egy csomó organikus terméket. (Stubnya Bence, index)
Kapcsolódó cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 5 milliárd eurót ruház be Lengyelországban az Amazon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új funkciókkal fejleszti a kiszállítást a futárpartnerei számára a Wolt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legédesebb duó: a népszerű nasik vásárlása most 1+1% támogatást ér a Tesco és a Mondelez jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

