Hardy Mihály viszi a szót a Tescónál
– Úgy gondolom, hogy a televíziókban és a nyomtatott sajtóban eltöltött 26 év elég tapasztalatot ad ahhoz, hogy tudjam, mire van szüksége egy újságírónak a mikrofon vagy a kamera „innenső” végén – nyilatkozta Hardy Mihály abból az alkalomból, hogy októbertől ő látja el a Tesco kommunikációs osztályának igazgatói és egyben szóvivői feladatait.– Miközben a nemzetközi vállalati környezet cseppet sem új a számomra, reálszférában, különösen a kereskedelemben dolgozni, az egészen más. A Tesco Magyarországon az egyik legnagyobb külföldi befektető és az egyik legnagyobb munkáltató is. Ezért óriási felelősség egy ilyen céget képviselni, egy ekkora vállalat nevében eljárni. Másfelől mégsem egészen új: eddig műsorvezetőként a képernyőn kollégáim riportjait „adtam el”, mi pedig a Tescóban vagy ötvenezerféle árucikket forgalmazunk. Eddig a tévénézőket, ezentúl a vásárlókat kell kiszolgálnom információval.
– Az első munkanapokban máris meggyőződhettem arról, hogy a Tesco a legjobb puritán üzleti hagyományokat követi üzleti stratégiájában – vagyis törvényes és becsületes módon jár el a piacon, felelős kereskedő és felelős munkáltatóként – ismertette benyomásait az új igazgató. – A legnagyobb meglepetést a hihetetlenül erős számítógépes és tervezési háttér jelentette, no meg a disztribúció megszervezése. A cég vezetői naprakészen tudják, hogy melyik áruból melyik napon mennyi fogyott, és azonnal tudnak reagálni a piaci változásokra. Mégis úgy látom, a kereskedelem egyszerre tudomány és művészet, mert jó érzék és intuíció is kell hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >