Hamburgeradó: néhány százalékos áremelkedés is drasztikusan visszavetheti az érintett termék fogyasztását
Több országban is vetnek ki különadókat az egészségtelen élelmiszerekre – mondta az Inforádiónak Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers cégtársa a magyar kormány hasonló tervei kapcsán.
Az Egyesült Államokból indult az az ötlet, hogy bizonyos élelmiszereket a kevésbé egészséges kategóriába soroltak be, és ennek megfelelően különböző adókat vetettek ki rájuk. Jelenleg is több államban vannak érvényben ilyen adók.
Lőcsei Tamás hangsúlyozta: ahány ország, akkora ennek az adónemnek a mértéke, amely az egészen minimálistól a 2-3 százalékig terjed. Óvatosan kell bánni ezzel, mert több tanulmány is rámutatott: jelentős hatással lehet ez a fogyasztásra.
Az élelmiszer ára ugyanis sokkal jobban befolyásolhatja a fogyasztást, mint az informáltság az adott élelmiszernek az egészségre gyakorolt hatásairól – fűzte hozzá a szakértő, aki elmondta azt is, hogy egy tanulmány szerint két százalékos adó 25 százalékkal vetheti vissza az adott termék fogyasztását.
Kiemelte, hogy amikor az Egyesült Államokban a telített zsírt tartalmazó ételekre különadót vetettek ki, a szintén egészségtelen sós élelmiszereket kezdték el vásárolni. Ezért nagyon körültekintően kell eljárnia a kormánynak és a jogalkotóknak – írja az Inforádió nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >