Hamburger őssejtekből
A Maastrichti Egyetem kutatói azt ígérik, hogy jövő őszig előállítják az első olyan hamburgerhúst, amelyhez nem használtak fel marhát.
Mark Post, a Maastrichti Egyetem kutatója az amerikai tudományos fejlesztési szövetség AAAS vancouveri konferenciáján beszélt a felfedezésről, amely szerinte idővel radikálisan megváltoztathatja az élelmiszerlánc működését. Post marhák izmaiból kivont őssejtek segítségével állított elő a marhahússal száz százalékig egyező szövetet. A kutató szerint hamarosan, az orvostudományban már két évtizede alkalmazott technológia segítségével bármilyen őssejtből húst állíthatnak elő – írja a FranceTV.
Post ígérete szerint jövő októberig leteszi az asztalra az első mesterségesen előállított hamburgert. A tudós meglátása szerint a módszer jelentősen hozzájárulhat a környezetvédelemhez, hiszen a marhák felelősek a metánkibocsátásért, ez a gáz pedig hússzor erősebb az üvegházhatás szempontjából, mint a széndioxid, a teljes kibocsátásnak pedig 18 százalékát teszi ki. Post elismerte, hogy a mesterséges húsnak száz százalékig egyeznie kell az ismert, természetes változattal, mert csak így van esély arra, hogy rábeszéljék az embereket a termék megvásárlására. (FranceTV – Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >