Hamarosan kezdődik a búza aratása az árpáé pedig már folyik
Hamarosan elkezdődik az őszi búza aratása, az őszi árpáé pedig már folyik az ország déli megyéiben, ahol ez utóbbi gabonaféléből már 2.000 hektárt levágtak a gazdálkodók – tájékoztatta az újságírókat Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára pénteken az Országos Aratási Koordinációs Bizottság ülése után a fővárosban.
Őszi búzából a szakemberek az előzetes termésbecslések alapján 4 tonna körüli átlaghozamra számítanak országosan hektáronként. Ennek alapján a valamivel több mint 900 ezer hektáros vetésterületről hozzávetőlegesen 3,9 millió tonna búza takarítható be.
Az államtitkár azt tanácsolta a termelőknek, hogy az aratást követően ne értékesítsék azonnal a termést, mivel a piacon várhatóan ellentétes hatások érvényesülnek majd. Példaként említette, hogy a nagy nyugat-európai gabonatermelő országokban – többek között Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban – aszályos volt az időjárás.
Ez pedig megemelheti a gabonaárakat. Az viszont hogy Oroszország, Ukrajna és Szerbia várhatóan feloldja a gabonaexport-tilalmat, csökkentheti az árakat. Így Czerván György szerint érdemes az azonnali eladással várni. Jelezte ugyanakkor, hogy az állattenyésztők és a malmok beszerzéseikhez kedvező konstrukciójú pénzügyi forrásokat vehetnek majd igénybe.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
