Hamarosan indulhat a mesterséges hús tömeggyártása

Egyre nagyobb rá a kereslet
Folyamatosan dolgoznak az álhús vagy más néven „termesztett hús” kifejlesztésén a tudósok, akik már állati őssejtekből hamarosan ízletes steaket és lazacszeletek is előállítanának. Az Upside Foods négy hónappal ezelőtt nyitotta meg kaliforniai termelési központját, ahol állati őssejtekből csirkét állítottak elő, de később más élelmiszereket, például kacsát és homárt is „gyártanának”.
Uma Valeti kardiológus 2015-ben csatlakozott az Upside Foodshoz, miután meggyőződött, hogy ugyanaz az orvosi technológia, amelyet az emberi szív helyreállítására szolgáló őssejtek tenyésztésére használnak, alkalmas lehet az élelmiszerek termesztésére is.
Valeti, miután megkóstolta a laboratórium által kisütött csirkemellet, úgy érezte, állagában és ízében hasonló az „eredeti” csirkéhez, a különbséget csupán a sütéskor lehetett észrevenni. A hús felülete ugyanis a sütés során inkább hasonlított a darált húsra, mint az egyenletes, sima csirkehúsra. Szavai szerint hihetetlen élmény volt, hogy az a falat sült csirkemell, amit éppen megenni készült, kevesebb mint három hét alatt néhány sejtből egy laboratóriumi tartályban növekedett.
A tesztelés során ugyanis egy olyan nyomtatványt is ki kellett tölteniük, amelyben vállalták a felelősséget személyi sérülésért, a vagyoni kárért vagy esetleges halálesetért, amely abból ered, hogy olyan húst tesztelnek, amelynek pontos hatásai még nem teljesen ismertek – írja az Irish Times.
Kapcsolódó cikkeink
Miért tiltja Amszterdam a húsreklámot? Társadalmi önreflexió a cél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Betiltja a hús és a fosszilis tüzelőanyagok reklámozását Amszterdam a klímaváltozás elleni harc részeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

