Halpusztulást és mezőgazdasági károkat okoz a nagy meleg Ausztriában
Ausztriai folyókban tapasztalt halpusztulásról és a hőség okozta mezőgazdasági károkról számolt be a Die Presse című osztrák napilap.
A magas hőmérséklet és a vizek alacsony oxigéntartalma miatt több alsó-ausztriai tónál jelentős a halpusztulás – olvasható a lapban, amelyben azonban konkrét számokat nem közöltek. A Heute című osztrák lap online kiadása azonban kisméretű és nagyobb, több mint egyméteres elpuszult halak ezreiről beszél. Míg a halászati szövetségek már kongatják a vészharangot és katasztrofális halpusztulásról beszélnek, addig az állami szervek nem látják ennyire drámaian a jelenlegi szituációt – állapította meg a Die Presse.
A közép-európai vizek legtöbbjénél még soha nem volt annyira rossz a helyzet, mint idén – mondta Helmut Belanyecz az Osztrák Halászati és Vízvédelmi Szövetség elnöke (ÖKF). Tájékoztatása szerint az osztrák folyók hőmérséklete jelenleg a trópusi vizekével vetekszik, hiszen a Duna Bécsnél 27,5 fokos, vagyis olyan meleg mint a dél-amerikai Amazonas. A halak az alacsony oxigéntartalom miatt egészen egyszerűen megfulladnak – mondta az ÖKF elnöke.
Alsó-Ausztriában elsősorban a Pielach, a Traisen, a Gölsen, a Triesting és a Schwechat folyóknál volt nagyobb számú halpusztulás. A Traisen folyó átlagosan 12 fokos, azonban a napokban a sankt pölteni szakaszánál 24 fokot mértek. A rövid ideig tartó hőséget a halak jól viselik, azonban a hosszú meleghullámot nem tűrik. Különösen a pisztrángok és a lazacfélék érzékenyek a hőségre, a sebes pisztráng a 24 fokos hőmérsékletet csak rövid ideig viseli el, a szivárványos pisztráng 26 fokig bírja – számol be a lap.
Nemcsak a magas vízhőmérséklet, hanem az alacsony vízállás is gondot okoz. A Die Presse értésülése szerint a Pielach folyónál fürdési tilalom bevezetését fontolgatják, hiszen a sok fürdőző elriasztja a víz alján elrejtőző, hűsölő halakat. A tavakban kevésbé súlyos a helyzet, hiszen a tó alján viszonylag hűvös van – erősítette meg vízgazdálkodásért felelős hivatal szakértője.
A Fertő-tó környékén főleg pontyok és rokon fajok élnek, számukra a magasabb, akár a jelenlegi 27 fokos tóhőmérséklet nem jelent problémát – nyilatkozta a lapnak a Fertő-tó partján fekvő Illmitzben található biológiai központ vezetője. Azonban az ÖKF elnöke szerint a halászati szövetségek a Fertő-tónál is beszámoltak halpusztulásról.
A Die Presse szerint a vendéglátásban nem lesz érzethető a tömeges halhiány.
A hőség miatt az osztrák borászok a tavalyinál gyengébb évvel számolhatnak, és a tök, a burgonya, a kukorica, a cukorrépa, a szója és a repce termelés visszaesésésén is igencsak érezhető lesz a nagy meleg hatása. Burgenlandban, Alsó- és Felső-Ausztriában komoly károk várhatók, az Agrarmarkt Austria (Osztrák Agrárrendtartási Hivatal) tájékoztatása szerint bizonyos ágazatokban teljes terményveszteséggel számolhatnak.
A felső-ausztriai mezőgazdasági kamara tájékoztatása szerint az 1,6 millió tonna kukoricatermés csaknem húsz százalékkal marad el a hosszú éves átlagtól. A tök és repce termés volumene is csökkent a tartományban, a burgonyánál harmadával kevesebbet takaríthatnak be, mint tavaly.
Az előrejelzések szerint a szárazság okozta kár százmillió eurós nagyságrendű lesz Ausztriában, azonban végleges eredményeket szeptember végére várnak. (Gräf Szilvia, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Novemberben 4,4 százalékos növekedés volt tapasztalható az élelmiszerek exportjában Ausztriában
Tavaly novemberben jóval nagyobb mértékben esett vissza az osztrák export…
Tovább olvasom >Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >