Halászfaluvá változik a szolnoki tér a Tiszai Hal Napján
Tiszai halászfaluvá változik október 1-jén, szombaton a szolnoki Tiszai hajósok tere és a rakpart, ahol negyedik alkalommal rendezi meg a Tiszai Hal Napja – SparHalt Fesztivált a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.
Tihanyi Kata szervező az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Szent Mihály napjához kapcsolódó rendezvény célja a tiszai halászat és horgászat, valamint a gasztronómia tradícióinak megőrzése.
Az ingyenes fesztiválon, a Tiszai hajósok terén és a rakparton halászkunyhóban várják a hálókötés, csomózás és halászati technikák iránt érdeklődőket a halászok, a horgászok a régi és modern eszközökről tartanak bemutatót.
A szervező elmondta: tartanak gyermek- és felnőtt pecahorgászversenyt, a Tiszai hajósok terén eközben régi receptek felhasználásával készülő tiszai halételek, halkolbászok és füstölt halak várják majd a rendezvényre látogatókat.
A Szarvas – Fish Kft. autóján Stiller Tamás shéf mini kóstoltatással népszerűsíti az afrikai harcsát, bemutatja annak sokrétű elkészítési módját.
A gyerekeket halsimogató, kézműves játékok, puzzle várja, de részt lehet venni haltelepítésben is.
Kiállítás keretében a tiszai búvárkodás történetét, a folyó élővilágát ismerhetik meg a látogatók, valamint modern horgászati eszközöket is bemutatnak a program során. A kézműves vásáron népi iparművészek állítják ki portékáikat.
A szolnoki kiállítók mellett a vendég települések – Tokaj, Csongrád, Tőserdő, Lakitelek és Nagykörű – látványos bemutatóit is megtekinthetik az érdeklődők.
A rendezvényen többek között a Lakiteleki Tűzoltózenekar és Gulyás László Vándormuzsikus gondoskodik a jó hangulatról. Fellép a Creol Latin Duó, a Pankastic zenekar, Zolbert és Cseszárik László, valamint tűzzsonglőrök is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MOHOSZ: a magyarországi vizek fogási rangsorában a Balaton az első
A Balatonból tavaly 633 tonna halat fogtak ki a horgászok,…
Tovább olvasom >Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel…
Tovább olvasom >Ez volt a 2024. év a horgászat és a halgazdálkodás világában
Hatodik alkalommal készült el a horgászvizek egységes éves horgász jelenléti,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >