Halal élelmiszert exportálna Európába Bosznia
Boszniát reményei szerint földrajzi elhelyezkedése segíti majd abban, hogy növelje halal-minősítésű élelmiszereinek európai piacokra történő importálását, ahol egyre több muszlim él.
A balkáni ország, amely népességének közel fele muszlim vallású a halal termékfejlesztés- és gyártás regionális központjává vált azóta, hogy 2006-ban itt állt fel Európa egyik első halal-minősítő intézete.
A bosnyák bankok, élelmiszergyártók és szállodatulajdonosok halal sztenderdek elfogadásával igyekeztek az Öböl-menti országokból érkező turistáknak és az arab világgal folytatott egyre intenzívebb kereskedelemnek köszönhetően bővülő piacból részesedni.
A halal-élelmiszerek vásárlóinak száma 1,9 milliárd és a piac 2021-ben értékben 1,27 billió dollár volt. A 2022-es Global Islamic Economy előrejelzése szerint ez az összeg a bővülés eredményeként 2025-ig akár az 1,67 billió dollárt is elérheti. Ugyanakkor az európai muszlim népesség nagyságára vonatkozó konkrét adatok nem elérhetők.
Egy termék akkor kaphat halal-minősítést, ha az az iszlám Sharia szabályainak megfelel. Ezek az élelmiszerek nem tartalmazhatnak nyomokban sem sertéshúst, alkoholt, illetve vért, és mindenfajta szennyeződéstől (beleértve a tisztítószereket is) mentes gyártósoron készülnek.
Damir Alihodzic, a boszniai Agency for Halal Quality Certification igazgatója elmondta, hogy az intézet eddig a tanúsítványt 110 helyi vállalkozásnak adta meg, melyek 80%-a élelmiszergyártó. A hozzávetőlegesen 10.000 főt foglalkoztató és éves szinten 15-20%-kal bővülő iparág mintegy 7000 halal-minősítésű terméket forgalmaz és exportál.
Kapcsolódó cikkeink
Új piacokat keres az EU az élelmiszeripar számára
Az amerikai piac kiesése komoly kihívást jelent az Európai Unió…
Tovább olvasom >Éleződő vámháború és új piacok keresése: szorult helyzetbe került az európai élelmiszerexport
Az amerikai büntetővámok bejelentése és a kereskedelmi feszültségek fokozódása új…
Tovább olvasom >Nő az online bankkártyás fizetés népszerűsége Bosznia-Hercegovinában
Bosznia-Hercegovinában folyamatosan nő az online bankkártyás fizetések aránya: 2024-ben az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >