Gyümölcsöző gyermeknevelés – Európai Friss Kalandok

Dátum: 2019. 06. 12. 09:27

Több mint 3000 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt kóstoltak tavaly a magyar gyermekes családok az „Európai Friss Kalandok” program keretében. A friss zöldség és gyümölcs fogyasztására ösztönző kampányt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a francia Interfel zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezettel együttműködve végzi. Az eddigi eredményekről Győrffy Balázst, a NAK elnökét kérdeztük.

  Hol tart most ez az egészséges étkezésre ösztönző akció?

Győrffy Balázs
elnök
NAK

GyB: – Amíg az első évben a figyelem felkeltését szolgálta a program, és egyes termékek ismertségét növelte, addig most játékos, ugyanakkor informatív aktivitásokkal ér el kicsiket és nagyokat. Nagyobb hangsúly kerül – a fogyasztás okozta élvezet mellett – a családon belüli különböző generációk közötti viszonyra, a fogyasztási szokások átadására, valamint a példamutatásra és a közös családi élményekre.

Családi körben – együtt

Konkrétan mit szeretnének elérni az Európai Friss Kalandokkal?

GyB: – A program első számú célja, hogy a hároméves időszak alatt érzékelhetően nőjön a fogyasztás. Másodsorban pedig elterjeszteni már hatéves kortól is, hogy nagyon fontos az egészségtudatos táplálkozás. Erre ösztönzi a gyerekeket az Európai Friss Kalandok korábban már megismert két kabalafigurája is; Frutti és Veggi játékosan biztatja a gyerekeket a zöldségek és gyümölcsök megismerésére, és az egészséges táplálkozásra. A piros és zöld kabalafigura kettősének kulcsszerepe, hogy hangsúlyozza a kampány fő üzenetét: a családokban együtt élő nemzedékek közösen fogyasszanak zöldséget és gyümölcsöt. Ennek fontosságát igazolják az Egészségügyi Világszervezet kutatásai is, amelyek szerint a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztása lényeges szerepet játszik a gyerekek fejlődésében, javítja, illetve fenntartja egészségi állapotukat.

 

 

  Hazánkban milyenek a fogyasztói szokások?

GyB: – Például az idei kampánynyitónkon is szóba került a zöldségek és gyümölcsök kiskereskedelmi trendje. Mint elhangzott, a magyarok élelmiszer-fogyasztási rangsorában a kávé, a csapvíz és az ásványvíz után negyedik és ötödik helyen állnak a zöldségek, valamint a gyümölcsök. Utóbbiak vásárlási intenzitása hosszú távon növekedést mutat, ugyanis az elmúlt években egyre többet költöttek rájuk a fogyasztók. Ezzel párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy amikor az emberek élelmiszert vásárolnak, egyre lényegesebbnek tartják a termékek egészséges voltát. Így a zöldségek és gyümölcsök is előtérbe kerülnek.

  Milyen rendezvényeket és akciókat terveznek?

GyB: – Fruttival és Veggivel az ország számos pontján lehet idén találkozni különböző városok családi rendezvényein. A két mesés hős a roadshow-állomásokon egy külön a kampányra kitalált tánckoreográfiával várja a családok legkisebb tagjait. Budapesten pedig a Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepén, továbbá a Gyerek Sziget négy hétvégéjén kalauzolják el a gyerekeket Vegapolis különleges világába.

Szintén a Gyerek Szigethez kapcsolódik az Európai Friss Kalandok néven a 6–10 és a 11–14 éves korosztály számára meghirdetett rajzpályázat; a résztvevők szabadjára engedhetik fantáziájukat zöldségekkel és gyümölcsökkel kapcsolatosan. Emellett nyolc új résszel jelentkezik a közkedvelt Európai Friss Kalandok rajzfilmsorozat, amit a Minimax csatorna sugároz. További újdonság, hogy már telefonos applikáción is elérhető Frutti és Veggi varázslatos világa, ahol mindenki számos kalandon és érdekes kihíváson keresztül tapasztalhatja meg a frissesség erejét.

 

 

Nem hagyjuk abba

  Mivel folytatódik idén az Európai Friss Kalandok program?

GyB: – A Generali Gyerek Szigeten nagy szerepe van a Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe programsorozatnak. Júniusban a kilátogatókat főzőworkshoppal, érzékébresztő workshoppal, színezőfoglalkozással, gyümölcspompon-készítéssel, virtuális valóság játékkal, fotófallal, valamint egy külön Európai Friss Kalandok témájú tánckoreográfiával is várja Frutti és Veggi. Az esemény utolsó hétvégéjén ismét csatlakozik hozzájuk Vincze Ottó és Görbicz Anita. Ők a szeptember közepéig zajló országos roadshow győri állomásán július 6-án, a Győrkőc Fesztiválon is velünk lesznek. Az év végén megrendezzük kulináris workshopunkat, amelyen ismét Wolf András séf segítségével fognak különböző finom és egészséges fogásokat elkészíteni a programon részt vevő gyerek és szüleik, Ottó és Anita részvételével. Szeptemberben vadonatúj részekkel jelentkezik a program rajzfilmsorozata a Minimax csatornán. A tavaly év végén kiadott Európai Friss Kalandok okostelefon-játék továbbfejlesztett verziója is elérhető lesz, amely még több kalandot és lehetőséget tartogat majd az érdeklődők számára, ezzel a családok a 60 alkalommal megrendezésre kerülő áruházi (Tesco, Auchan) aktivitásaink keretében is találkozhatnak. (x)

Kapcsolódó cikkeink