Gyűlnek az üzenetek a Soproni zászlón

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 05. 30. 00:00

Már csaknem hétezer üzenet és aláírás került arra magyar zászlóra, amely férfi vízilabda válogatottunk pekingi szereplését hivatott támogatni.

A vízilabda válogatottat
is támogató Soproni sör hívta életre
a szurkolói zászlót, azzal a céllal, hogy
a csapat már a felkészülés során
átérezhesse, milyen sokan mellettük állnak
és szorítanak a sikerükért. A szurkolói
zászló július végére készül
el, a tervek szerint 200 négyzetméteres méretben,
melyet a vízilabda válogatott kivisz Pekingbe, hogy a
magyar szurkolótábor lélekben is velük
legyen.

A zászló legutóbb
Székesfehérváron és Szegeden járt,
s több mint ezer bátorító üzenet
került a zászlóra. Támogatásáról
biztosította a vízilabdás fiúkat többek
között Gyarmati Dezső olimpiai bajnok is, aki a karaván
székesfehérvári állomásán
írta fel üzenetét a zászlóra.

„A vízilabda sport támogatása
kiemelten fontos számunkra. A csapatért sokan
szorítanak majd itthon az olimpia alatt, mi pedig szerettük
volna ezt a közösségi élményt, az
együtt szurkolást valamilyen módon a sportolók
számára is kifejezni. A szurkolói zászló
kiválóan alkalmas erre a célra” –
nyilatkozta Tóth Gergely, a Soproni márka menedzsere.
„Bízunk benne, hogy sok sportbarát csatlakozik még
kezdeményezésünkhöz, s valóban
rekordmennyiségű üzenet gyűlik össze, s kerülhet
a zászlóra augusztusra.”



Kapcsolódó cikkeink