Gyorsult a fogyasztói árak csökkenésének üteme az EU-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 24. 11:32

Felgyorsult a fogyasztói árak csökkenésének üteme januárban az Európai Unióban, az árszint éves összevetésben 0,5 százalékkal esett a decemberi 0,1 százalék után. Ezen belül az euróövezetben 0,6 százalékkal csökkentek az árak – közölte kedden az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.

EU

Az EU 28 tagállama közül huszonháromban csökkent az árszint januárban. A legnagyobb áresést Görögországban regisztrálták (-2,8 százalék), majd Bulgária következik (-2,3 százalék). Áremelkedést jelentett Málta (0,8 százalék), Ausztria és Románia (mindkettő 0,5 százalék), Svédország (0,4 százalék) és Nagy-Britannia (0,3 százalék).

Decemberhez viszonyítva Ciprus, Málta és Svédország kivételével éves szinten mindegyik tagországban csökkent az infláció.

Tavaly januárban az EU egészében még 0,9 százalék, az eurózónában pedig 0,8 százalék volt az infláció.

Az Eurostat jelentése szerint Magyarországon tavaly januárhoz képest 1,4 százalékkal, decemberhez viszonyítva pedig 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Az adatok megegyeznek a KSH által korábban közölt számokkal.

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink