Magazin: Gyorsan valami egészségeset!

Szerző: Szalai László Dátum: 2020. 12. 14. 07:44

A kényelmes, gyors egyszerű elkészíthetőség már adott és tudott a gyorsfagyasztott élelmiszereknél. A járvány következtében most az egészségtudatos szemlélet is a figyelem középpontjába került – az innovációk nagy részének mozgatórugója ez az igény, olykor kiterjesztve a környezet egészségére is.

Szerző: Szalai László

Viszontagságos volt 2020 első fele a gyorsfagyasztott zöldség-gyümölcs szektor cégeinek.

Dr. Losó Adrienn - Mirelite-Mirsa

Dr. Losó Adrienn
ügyvezető igazgató
MIRELITE MIRSA

– Az alapanyagárak kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de évről évre valamennyi zöldség-gyümölcs esetében emelkedő tendenciát mutatnak, így a drágulás mértéke ugyanúgy kiszámíthatatlan, mint az időjárás által befolyásolt termésmennyiség – jelzi dr. Losó Adrienn, a MIRELITE MIRSA Zrt. ügyvezető igazgatója. – Sajnos, az idei év legnagyobb vesztesei a gyümölcsök voltak, hiszen számos gyümölcs már az érésének időszakában olyan károkat szenvedett, aminek következtében a termésátlag jóval elmaradt a tervezetthez képest. Ennek következtében az árak is rendkívüli módon elszabadultak, például a sárgabarack, őszibarack vagy a szilva esetében. De szinte valamennyi gyümölcsféle ára jelentős mértékben emelkedett. A gyorsfagyasztott zöldségek között a legnépszerűbb termékek (például a zöldborsó, sárgahüvelyű bab vagy a különböző zöldségkeverékek) piaci részaránya és forgalma továbbra is stabil.

A COVID-19, teszi hozzá, alaposan megbolygatta a nagykiszerelt termékek eladását: nagyon sok konyha, étterem bezárt, ami a nagykereskedelmi tevékenységet végző vállalatok forgalmában is jelentős mértékben érezhető volt. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan (talán éppen a járvány hatása miatt) az exportpiacokon nagyobb teret nyertek az azonnali kiszállítások és az azonnali kifizetések.

– Mindezek miatt nagyon nehéz egy ilyen környezetben előre pontosan meghatározni a kereskedelem által elvárt igényeknek megfelelő eladási árakat, valamint szezon előtt, előre meghatározni a leköthető mennyiséget – hívta fel a figyelmet dr. Losó Adrienn.

A nehéz időszak ellenére a cég igyekszik innovációkkal meglepni fogyasztótáborát.

A MIRELITE tésztás termékei, mint például a nokedli, nudli, sztrapacska, nyírségi levesbetét, megújult csomagolásban kerültek a piacra, valamint felfrissült a MIRELITE gyümölcsös krokettek csomagolása is – ezek különlegessége az eredeti gyümölcstartalomban van.

Saját ízlésre szabva

A járvány beköszönte a bespájzolásra induló fogyasztókat fagyasztókapacitásaik korlátai miatt inkább a konzervek és a kamrapolcokon tárolható egyéb tartós élelmiszerek felé terelte. Így a termékkör tavaszi forgalmi többlete az első hetek megugrása után összességében elmaradt a konkurens kategóriáktól.

Fülöp Csilla, Agrosprint

Fülöp Csilla
marketingvezető
Agrosprint

– A vevői megrendelések kiszolgálásában nagy segítséget nyújtott készletezési rendszerünk, egyből tudtunk mihez nyúlni, és a pufferkészleteinkből a megnövekedett vevői igényeket el tudtuk kezdeni kiszolgálni – beszél első reakciójukról Fülöp Csilla, az Agrosprint Zrt. marketingvezetője. – Tavasszal ez egy-két hetes időperiódusban lejátszódott, amelyet aztán ismét hanyatlás követett, hiszen a multik készletei feltöltődtek, a fogyasztás pedig napról napra csökkent.

Fülöp Csilla a GfK egy korábbi piackutatását idézi fel, amely szerint hazánkban tízből 7 háztartás vásárol fagyasztott zöldségeket, évente átlagosan 2 havonta, alkalmanként közel 1 kg-ot.

Még mindig a gyorsfagyasztott monotermékek fogyasztása a legnépszerűbb hazánkban, de élénkül a kereslet a több ízt tartalmazó keverékek iránt, ennek következtében szélesedik a zöldségmix-variánsok kínálata.

A fagyasztott zöldség-gyümölcs termékek versenyelőnye annál a piaci szegmensnél érzékelhető, ahol fontos szerepet játszik az idő és a kényelem. Az éttermek, közkonyhák, cateringesek jobban preferálják a felhasználásra előkészített termékeket, főleg, ha az házhoz is érkezik.

Innovációs munkájuk során több tényezőt is figyelembe vesznek. Étkezési szokásokat és divatokat, a fogyasztók számára olyan fontos termékelőnyöket, mint a kényelem és egészségtudatosság (utóbbi a járvány hatására most különösen előtérbe került), az új gyártási technológiák adta lehetőségeket, valamint olyan, a terméken túlmutató jellemzőket, mint a személyre szabhatóság, vagy hogy a termék honnan származik.

Gyorsan, valami egészségeset! - Polctükör

A borsó mögött a mixek, majd a zöldbab következik az eladási rangsorban

– Fejlesztéseink eredményei a közelmúltból a Sprint Smoothie mix termékek: az Antioxidáns, Alacsony cukortartalmú, valamint a KIDS Smoothie Mixek – sorolja Fülöp Csilla. – A Smoothie Mix pár perc alatt, egyszerűen és a fogyasztók saját ízlésének megfelelően elkészíthető termékcsalád, pozitív élettani hatással párosulva, magasabb hozzáadott értékkel.

Idén vezették be a piacra a Sprint Natura bababarát, bébiétel minőségű termékcsalád újabb tagját, az aprított leveles spenótot. Jövőre újabb termékinnovációkkal szeretnének jelentkezni, tudjuk meg tőle.

Mindenre készen

Rimár Gergely, a BA-HA-MA’S Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója lapunknak elmondja: a kritikus áprilisi–májusi időszakot leszámítva a fagyasztott zöldség és gyümölcs kategória esetében nem tapasztaltak visszaesést.

Rimár Gergely, BA-HA-MAS

Rimár Gergely
kereskedelmi és
marketingigazgató
BA-HA-MAS

– A fagyasztott húsok értékesítését a friss termékek dinamikus árváltozásai nagymértékben befolyásolják. Ebben a kategóriában erős hullámzás tapasztalható – állapítja meg. – A horeca partnereinkre jellemző a minőség megtartása: továbbra is a megszokott termékeket rendelik, csak kisebb mennyiségekben. Az édesburgonya, a sous vide termékek, a „mentes” élelmiszerek értékesítése folyamatosan nő, és erre számítunk a jövőben is. A minőségi készételekkel kapcsolatban várható a kereslet emelkedése, ez Nyugat-Európában már évek óta zajló trend.

A népszerű márkákra az igény továbbra is töretlen. Márkáik közül a kis kiszerelésű Bahamas zöldségek és a Passner termékek sok sikeresen működő élelmiszerbolt kínálatában megtalálhatóak, és egyre több büfé és gyorsétterem használja az ételeihez.

A kényelmi termékek rendkívül keresettek az utóbbi időben, konstatálja. Ez a trend már tavaly elkezdődött, de a vírus tovább erősítette ezt a vásárlói igényt.

– Erre az igényre a saját gyártású Passner félkész termékeink nagyon jó válaszok, ezért tudatosan fejlesztjük és építjük a márkát, hogy az érdeklődést növeljük – mondja Rimár Gergely. – Egy éve került a piacra a Kentucky és Crunchy csirkemellfilénk, és továbbra is népszerűek a kézzel töltött kolbászos, sajtos, velős karaj termékeink. Novembertől kapható lesz a kézzel szeletelt csirkemellből készült Cordon Bleu. Készételeket gyártó partnereinkkel közösen gondolkodunk arról, hogyan tudnánk a horeca területen tapasztalható szakemberhiányra reagálni, és az itt felmerülő igényekre megfelelő termékeket kifejleszteni.

A cég szélesíti marketingcsatornáit: egyre több szakmai folyóiratban és ezek online oldalain lesznek jelen. Céljuk, hogy lényegesen növeljék a láthatóságukat, így még szélesebb vevőkört szólítsanak meg. Elkezdték felvenni a kapcsolatot a szakmai egyesületekkel és szövetségekkel is.

– A közösségi médián keresztül leginkább inspirálni szeretnénk a partnereinket, de ezeket a felületeket nyereményjátékokra és tudásmegosztásra is használjuk – jelzi a kereskedelmi és marketingigazgató.

Házias ízek futószalagon

A Nádudvari Élelmiszer Kft. a fagyasztott termékek piacán széles termékpalettával van jelen, amelyen megtalálhatóak rántott húsok, sajtok, zöldségektől kezdve levesbetétek, hamburgerek, valamint desszert termékek is: gombócok, nudlik, túrófánkok.

Volosinovszki János - Nádudvari Élelmiszer

Volosinovszki János
ügyvezető igazgató
Nádudvari Élelmiszer

– Mirelit termékeink forgalma évről évre folyamatosan nő, szezonalitás e termékkörben nem figyelhető meg, egész évben folyamatos a kereslet – mondja Volosinovszki János, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezető igazgatója. – Mivel ezek kényelmi termékek, néhány perc alatt bárki egy ízletes ebédet vagy vacsorát tud készíteni belőlük, így mind a fiatal, mind az idősebb korosztály kedveli. Ebben a termékkörben a jellemző kiszerelés a 350–450 g, amely épp ideális 2-3 fő részére. Ezen termékek azonban nemcsak a háztartások számára elérhetőek, a gasztro szektor számára is gyártjuk őket nagyobb, 2,5 kg-os kiszerelésben.

A Nádudvari Élelmiszer Kft.-nél nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, a folyamatos innovációra. A termékfejlesztéseknél kiemelten fontos számukra, hogy minél jobban megfeleljenek a fogyasztói elvárásoknak, az egyre növekvő egészségtudatosság iránti igényeknek.

– Ennek tükrében idén egy új termékcsaláddal jelenünk meg a mirelit termékek piacán: a halakkal – jelenti be Volosinovszki János. – A hal fogyasztása, bár nagyon egészséges, Magyarországon még alacsony szinten van. Szeretnénk, ha minél több családban kedveltté válna, ezért új termékvonalunkat igyekeztünk változatosan összeállítani. Így például megtalálható a választékban a rántott harcsa szelet és rántott harcsa nuggets, amelyek nem pépből, hanem valódi afrikai harcsa szeletekből, illetve darabokból készülnek, de olyan kuriózumok is szerepelnek a kínálatunkban, mint a harcsatepertő és a pontychips. Valamennyi termék sütőben, olaj hozzáadása nélkül is elkészíthető.

A termékek előállítása során fontos szempont, hogy megőrizzék a hal eredeti jellegét. Ennek érdekében csak a minimálisan szükséges kezelésnek vetik alá őket, megkísérelve, hogy üzemi körülmények között állítsanak elő a fogyasztói háztartások konyháiban készített rántott halakkal csaknem teljesen megegyező, házias jellegű terméket.

– Magyarország összes kereskedelmi hálózatában szeretnénk elérhetővé tenni a fogyasztók számára új haltermékeinket – tűzi ki a célt az ügyvezető igazgató –, amelyeket erőteljes in-store megjelenéssel, újságos megjelenéssel, valamint on­line támogatunk.

Gyorsan, valami finomat! - Polctükör

A kényelmi termékek rendkívül keresettek az utóbbi időben, és a vírus tovább erősítette ezt a trendet

Halak kisebb lábnyommal

A fagyasztott halak piacának elmúlt hónapjaival kapcsolatban Sárközi Attila, a FRoSTA Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója számolt be:

Sárközi Attila - Frosta

Sárközi Attila
kereskedelmi igazgató
FRoSTA

– A koronavírus-járvány elsősorban a panírozott halak esetében hozott jelentős plusz forgalmat, míg érdekes módon az általunk várt „robbanás” a készétel kategóriában elmaradt – jegyzi meg. – Levonva ebből a következtetést, utóbbi termékkörünket megújítjuk, és az egyadagos termékek irányába mozdulunk el.

Fagyasztott termékeik iránt a kereslet tovább élénkül, közli Sárközi Attila. Fő termékkörük, a hal esetében a húsvét és a karácsony a főszezon, de év közben is kiegyensúlyozott a forgalom.

– A halak iránti keresletnövekedés árfelhajtó hatású, emellett a devizaárfolyam is ellenünk dolgozik. Emiatt egy visszafogott mértékű árkorrekciót kellett végrehajtanunk, melyet a piac elfogadott – mondja a kereskedelmi igazgató.

Kétpólusúnak látja a piacot mind termékkategória, mint értékesítési csatornák szempontjából. Termékszinten úgy gondolja, egy-két erős gyártói márkának és a saját márkás termékkörnek van jövője, a B brandek kezdenek kiszorulni a piacról. Az üzlettípusokkal kapcsolatban így összegzi tapasztalatait:

– A hipermarket csatorna látványosan „szenved”, míg a „convenience” típusú szupermarketeknél előrelépés mutatkozik. Emellett az online értékesítés szerepe is egyre hangsúlyosabb, bár itt a speciális logisztika bonyolultsága jelentheti a szűk keresztmetszetet.

Gyorsan valami finomat! - Polctükör

Az új gyártási technológiák adta lehetőségeket a gyártók igyekeznek az egészségtudatosság szolgálatába állítani

Termékfejlesztéseik során a fő irányelvük a fenntarthatóság: a környezetükre való hatás mérséklése, valamint az ökológiai lábnyomunk csökkentése.

– Ennek jegyében továbbra is MSC alapanyagot használunk – ez a minősítés tanúsítja, hogy a hal csak fenntartható forrásból származhat – emeli ki Sárközi Attila. – Ezenkívül, a piacon egyedülálló módon, a „100% természetes íz” program keretében adalékanyag-mentes termékeket állítunk elő, amelyek csomagolásán az alkotórészek feltüntetésénél semmit nem rejtünk el (CLEAN label).

Újdonságaik közül a kereskedelmi igazgató megemlíti a Fast Good termékvonalat, amely egyadagos készételekből áll: Chili con carne, Moussaka, Curry. Emellett a vegán fogyasztók, valamint a környezettudatosság jegyében rövidesen bevezetik a Fish From The Field almárkát, amely a Beyond Meat mintáján elindulva egy teljesen növényi alapú halhelyettesítő termékcsoport, 100%-ban hal ízzel és Omega-3 zsírsavval, kielégítve a hal ízét kedvelő, de vegán étkezést követő emberek igényét is. A megszokott tévéreklámokon kívül 100% természetes íz programjukat tavaly citylight- és óriásplakát-kampánnyal is népszerűsítették. Idén a digitális médiában való megjelenésre összpontosítanak, a BTL-eszközök közül pedig az eladáshelyi marketingre fókuszálnak, amely során a szokásos promócióikon kívül például padlómatricákat helyeztek el a SPAR üzlethálózatban.

– Legfrissebb kampányunk október közepén indult, „FRoSTA. Nincs trükk, nincs titok.” szlogennel, és azzal az üzenettel, hogy „Mint a te főztöd. De mi főztük!” Ebben a főszereplő FRoSTA Arany halrudak mellett, amely a márka zászlós hajója, megjelenik a Tepsis halfilé termékünk is – mondja Sárközi Attila. //

 

Megugrott a saját márkás mélyhűtött zöldségek eladása

nielsen logo

VörösmartyHorváth Zsófia - Nielsen-nielsen

Vendégszerző:
Vörösmarty-Horváth Zsófia
client consultant
Nielsen Piackutató

Mélyhűtött zöldségekért csaknem 22 milliárd forintot fizettünk a kiskereskedelemben 2019 szeptembere és idén augusztus között, ami a megelőző 12 hónaphoz viszonyítva 23 százalékos növekedést jelent. Mennyiségben kifejezve 33 ezer tonnát vásároltunk a kategóriából, ami 11 százalékkal haladja meg az ezelőtti volument.

A kategóriában a nagyobb üzletek a befutók: a 401–2500 négyzetméteres boltokban koncentrálódott az értékbeli forgalom 56 százaléka, a 2500 négyzetméternél nagyobb csatorna pedig a kategória értékbeli eladásának egyötödét viszi.

Jelentősen, másfélszeresére nőtt a saját márkák eladása az előző, azonos időszakhoz képest, így az értékbeli forgalom háromötödét tudhatják magukénak. Mennyiséget tekintve 70 százalékban saját márkás terméket emeltek le a polcokról a vásárlók.

A legkisebb kiszerelésű zöldségek birtokolják a legnagyobb piacrészt: az értékbeli forgalom több mint felét (53%-át) teszik ki a 450 gramm alatti termékek. A 751–1000 grammos termékek jelentik az értékbeli eladás 36%-át.

Piaci részesedés tekintetében magasan vezet a mélyhűtött borsó, a kategória értékbeli eladásának 27 százalékát birtokolja. Második helyen az egyéb mixek állnak, értékben 17 százalékot hasítanak ki az eladásból. A mélyhűtött zöldbab áll a dobogó harmadik helyén 9 százalékos piacrésszel. //

Kapcsolódó cikkeink