Gyors megtérülést hoz a környezetbarát tisztaság
Az egyik leggyorsabban megtérülő befektetés a környezetbarát tisztítási rendszerek bevezetése – derült ki a Magyar Piszke Csoport tagja, az Assist-Trend konferenciáján, Budapesten. A szolgáltatók akár minimális változtatásokkal , kis odafigyeléssel is kizöldülhetnek, ami az árbevételben is kézzel fogható eredményt hozhat. A vendégek ma már ugyanis nem csak keresik a zöld szolgáltatásokat, de hajlandóak többet is fizetni értük.
Új fenntarthatósági koncepcióját mutatta be a Magyar Piszke Csoport az „Együtt, Felelősen Ökokonferencián”. A száz százalék magyar tulajdonban lévő, Lábatlanban működő cégcsoport tagjai – a konferenciát rendező Assist-Trend Kft., a Magyar Piszke Papír Kft, és a Magyar Termék Nonprofit Kft. – a környezettudatos termékeikre, szolgáltatásaikra helyezték a hangsúlyt annak érdekében, hogy így is segítsék partnereiket a fenntartható döntések meghozatalában.
„A Magyar Piszke Csoport számára a környezet védelme érték: tisztában vagyunk azzal, hogy a jövő a tét. Tudjuk, és hirdetjük, hogy a turisztikai szektor sem mehet el a környezetvédelem ügye mellett. Felelősségünk és kötelességünk megfelelni a fenntarthatóság jelentette kihívásoknak. Szerintünk mindenkinek száz apró lépést kell tennie a jövő megóvása érdekében: a szelektíven gyűjtött szeméttől, a műanyagok csökkentésén át a környezetkímélő szerek használatán keresztül a kisebb környezetterhelésű közlekedési módok választásáig.” – hangsúlyozta Bodrogai Ferenc, a Magyar Piszke Csoport alapító-tulajdonosa, ügyvezetője.
A fenntarthatóság irányába tett legapróbb lépéseket is meghálálja már a piac, ma az egyik leggyorsabban megtérülő befektetés a környezetbarát tisztítási rendszere bevezetése. A vendégek ugyanis ma már hajlandóak többet is fizetni a környezeti értékeket jobban megőrző szolgáltatásokért, cikkekért, vagy nagyobb elégedettségüket jelzik az ilyen területen előremutató lépéseket tévő hotelekkel, éttermekkel kapcsolatban.
A Magyar Piszke Csoport tagjaként a Horeca-szektor kiszolgálására szakosodott higiéniai szolgáltató, az Assist-Trend a környezetvédelemmel kapcsolatban is segítséget szeretne nyújtani partnereinek, hogy jó döntéseket hozzanak. Ezért alkotta meg a Zöld Trendet, amely logó alatt a kínálatából azokat termékeket és szolgáltatásokat gyűjti össze, amelyek nem csak a környezetvédelmi szempontokat veszik figyelembe, de a minőségükkel, hatékonyságukkal is versenyképesek a professzionális piacon.
A konferencián bemutatták a Magyar Termék Nonporfit Kft. új, Zöld védjegyét is, amelyet a fenntartható módon készülő hazai termékek kaphatnak meg a nonprofit minősítő szervezettől. A Crepto Wc papírok, a Szilvia papírtörlők és a Nárcisz papírzsebkendők gyártója a Magyar Piszke pedig a műanyagmentes csomagolás koncepciójával ismertette meg a közönséget.
Kapcsolódó cikkeink
Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Megalakult a Fenntartható Csomagolásért Egyesület
A fenntartható csomagolási megoldások előmozdítása érdekében megalakult a Fenntartható Csomagolásért…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >További cikkeink
Furmint Február Nagy Kóstoló több mint nyolcvan borászattal
Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával…
Tovább olvasom >Magyar rizs és kékbúzaliszt is szerepel a Biofach kiállítás magyar közösségi standján
Ismét elrajolt Európa legnagyobb bioszakvására, a nürnbergi Biofach. Az esemény…
Tovább olvasom >JÖN! Egy hét múlva újra itt a „Szerelmem a trade marketing” konferencia
Egy hét múlva ismét itt a „Szerelmem a trade marketing” konferencia.…
Tovább olvasom >