Gyopáros Alpár: a falusi kisboltok megtartása kulcskérdés
A munkáját jól végző tanyagondnok a falu lelke, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon minden jogosult, vagyis mintegy kétezer település tart fenn tanya- vagy falugondnoki szolgálatot – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Böhönyén szerdán.
Gyopáros Alpár a Somogy vármegyei községben a Magyar falu program pályázati támogatásának köszönhetően 30 millió forintból kialakított szolgálati lakás és 14 millió forintból vett tanyagondnoki kisbusz átadásán vett részt.
A politikus hangoztatta: az aprófalvakban és egyebek mellett települések külterületein élők szolgáltatásokhoz jutását segítő tanyagondnoki szolgálat igazi hungarikum, és a kormány partner a működtetésében.
Jelezte, ilyen szolgálathoz korábban csak a 600 lakosnál kisebb települések kaphattak állami támogatást, de ez a Magyar falu program beindulásával változott, és a támogatás mértéke a korábbi több mint kétszeresére nőtt.
Sok településen sokat futott, elöregedett járművekkel végezték a szolgáltatást, mostanra 1200 helység kapott új buszt – mutatott rá.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a falvakban élők életminőségének javításában. Ennek a törekvésnek a szolgálatok fenntartása mellett része a piaci szereplők, a helyi kis- és közepes vállalkozások támogatása, a kisboltok, közszolgáltatások fejlesztése, az útfelújítások és az otthonteremtési támogatás is.
Kapcsolódó cikkeink
A kormány minden helyzetben a gazdák mellett áll
A kormány minden helyzetben a gazdák mellett áll, akikkel folyamatosan…
Tovább olvasom >Elkezdődött a dohány betakarítása
Az elmúlt évek átlagát tekintve csaknem 700 termelő mintegy 2.800…
Tovább olvasom >Új pályázat segíti az agráriumhoz kapcsolódó társadalmi vállalkozásokat
Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyolc hónapja töretlen a fogyasztás bővülése, augusztusban 4,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági címkét vezet be az Amazon Belgiumban és Svédországban
Az Amazon Belgiumra és Svédországra is kiterjeszti „Climate Pledge Friendly”…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1, százalékkal emelkedett augusztusban az előző év azonos időszakához viszonyítva
Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2,…
Tovább olvasom >