Gyepgazdálkodást segítő munkacsoportot hozott létre az agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán (NAK) belül gyepgazdálkodási munkacsoport alakult, amely egyebek mellett a legelő- és réthasználat feltételeit hivatott javítani – közölte a NAK az MTI-vel kedden.
A munkacsoport szakmai vezetőjének Tasi Juliannát, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Gödöllői campusának nyugalmazott egyetemi docensét választották. A csoport alapító tagjai között egyetemi oktatók, kutatók, tenyésztőszervezeti vezetők és gyakorló gazdák vannak.
Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke a közlemény szerint elmondta: a gyepgazdálkodás a húsmarha- és juhtartásban nélkülözhetetlen, komoly jelentőségű, a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell kapnia. A munkacsoporttal jelentős előrelépést lehet elérni, egyúttal növelni a legelők, rétek fontosságának társadalmi elismertségét is. Emellett a munkacsoport szakmai muníciót is kíván adni a döntéshozók számára – mondta.
Wagenhoffer Zsombor, a NAK állattenyésztési osztályának elnöke szerint első feladat a hazai gyepterületek kiterjedéséről és minőségéről egzakt adatok gyűjtése, ami alapul szolgálhat egy gyepstratégia megalkotásához. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

