Gyengül a magyar export, lassulhat a növekedés
Az előző hónaphoz képest jelentősen visszaesett a magyar export, ami akár a GDP növekedésének lassulását is előrevetítheti.
A KSH előzetes adatai szerint júniusban 3,1 százalékkal nőtt a kivitel és 2,6 százalékkal a behozatal a 2010 júniusi adatokhoz képest. Az éves összevetésben továbbra is növekedés mutatkozik, a májusi adathoz képest azonban jelentős a visszaesés: az export 4, az import 2,6 százalékkal mérséklődött. Májusban még 730 millió euró volt a külkereskedelmi többlet, júniusra ez 615 millió euróra csökkent.
A közlemény szerint a forint-euró árfolyam alakulását is figyelembe kell venni. Míg a tavaly június végét megelőző egy évben a forint 5,2 százalékkal gyengült az euróhoz és 21,3 százalékkal a dollárhoz képest az idén júniusig eltelt egy évben 5,7, illetve 19,3 százalékot erősödött az euróhoz, illetve a dollárhoz viszonyítva.
A Portfolió szerint az ipari termelés korábbi visszaesése ellenére tudott eddig növekedni az export, vagyis késve jelent meg az előbbi hatása a külkereskedelmi adatokban. Ez a Portfolió szerint arra utal, hogy a készleteket építették le a cégek, ami pedig negatívan hathat a jelenlegi negyedév GDP-adataira – írja az [origo].
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A fenntartható életmódról játékosan: Új feladatokkal bővült a népszerű oktatóprogram, rekordszámú megoldás érkezett
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >EXIM: a 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási…
Tovább olvasom >