Gyengén alakult a kiskereskedelem forgalma szeptemberben az euróövezetben
A vártnál gyengébben alakult a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben szeptemberben az előző hónaphoz képest, miután Németország, a régió legnagyobb gazdasága alulteljesítő volt, illetve a fogyasztók visszafogták a nem élelmiszerjellegű termékekre fordított kiadásaikat.

A német kiskereskedelem húzta vissza az eurózónát
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi összevetésben 0,3 százalékkal csökkent, éves szinten viszont 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben.
Elemzők éves összehasonlításban 1,5 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,2 százalékos emelkedésre számítottak.
Az Európai Unió egészében havi szinten 0,2 százalékkal esett vissza, éves összevetésben azonban 3,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene szeptemberben.
Augusztusban havi összevetésben az euróövezetben 1,0 százalékkal, az unióban pedig 0,8 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos hónapjához képest 1,5 százalékos, illetve 2,2 százalékos növekedést mértek.
Havi összehasonlításban az euróövezetben 1,1 százalékkal, az unióban pedig 1,0 százalékkal bővült a benzinkutak forgalma szeptemberben. A nem élelmiszerjellegű termékek kategóriájában, amely nem tartalmazza az üzemanyagokat, a forgalom másfél százalékkal esett az euróövezetben, az unióban pedig 1,3 százalékkal. Az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruk forgalma az eurózónában 0,7 százalékkal, az EU-ban pedig 0,8 százalékkal nőtt, míg az internetes és a postai megrendeléses vásárlások volumene 1,4 százalékkal, illetve 1,0 százalékkal csökkent.
Éves összevetésben a legnagyobb mértékben az internetes és a postai megrendeléses vásárlások volumene nőtt, az euróövezetben 8,8 százalékkal, az unióban pedig 9,9 százalékkal. Az unió egészében a benzinkutak forgalma 4,8 százalékkal, míg az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruké 0,8 százalékkal nőtt. Az eurózónában a benzinkutak forgalma 4,4 százalékkal emelkedett, az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruké pedig 0,5 százalékkal nőtt.
Az uniós tagállamok közül havi szinten Észtországban (7,1 százalék), Szlovákiában (2,9 százalék) és Luxemburgban (2,3 százalék) emelkedett a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene szeptemberben. A legnagyobb mértékű csökkenést Németországban (2,5 százalék), Finnországban (1,9 százalék) és Hollandiában (1,2 százalék) mérték.
Éves összevetésben Szlovéniában (17,1 százalék) nőtt a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom, majd Észtország (16,8 százalék) és Málta (15,0 százalék) következik. Csökkenést mértek Németországban (1,1 százalék), Ausztriában (0,3 százalék) és Spanyolországban (0,1 százalék).
Magyarországon havi összevetésben 0,6 százalékkal, éves szinten pedig 5,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene szeptemberben az Eurostat adatai szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Kassza nélküli okosüzletek Németországban: a lassú kezdet után gyors növekedés
Németországban későn indult el a kassza nélküli üzletek bevezetése, mégis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >