Gyenge volt a forgalom a németországi bevásárlóutcákban a korlátozások lazítása után
Nem rohamozták meg a fogyasztók a németországi nagyvárosok bevásárlóutcáit a koronavírus-járvány miatti korlátozások lazításának első hetében, a forgalom a járvány előttinek a felét sem érte el egy hétfőn ismertetett felmérés szerint. A kiskereskedelmi vállalkozások érdekképviselete szerint állami segítséggel, közpénzből finanszírozott „koronavírus-utalvánnyal” kell élénkíteni a keresletet.
A nagyvárosi bevásárlóutcák gyalogosforgalmának mérésére szakosodott Hystreet piackutató társaság adatai szerint a társadalom és a gazdaság működését csaknem teljesen befagyasztó korlátozások idején, március 23-tól április 20-ig szinte elnéptelenedtek a belvárosok, München központjában például a járvány előttihez képest átlagosan 92 százalékkal, Hamburgban 89 százalékkal kevesebben fordultak meg munkanapokon – hétfőtől szombatig – 9 és 20 óra között.
A szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása alapján higiéniai óvintézkedések mellett április 20-tól, hétfőtől megnyithattak a 800 négyzetméternél kisebb értékesítési alapterületű üzletek. Általában ilyenek a belvárosi sétálóutcák boltjai, amelyekben azonban a Hystreet kimutatása szerint az első héten nem sok dolguk lehetett az arcmaszkot viselő eladóknak. A vizsgált 17 nagyvárosban az első nap, hétfő volt a legerősebb, de a bevásárlóutcákban sétálók száma egy átlagos hétköznap forgalmának 50 százalékát is csak időnként érte el. Keddtől péntekig még alacsonyabb szinten stabilizálódott a gyalogosforgalom, majd szombaton kissé emelkedett, de nem közelítette meg a járvány előtti szintet.
A térségi különbségek jelentősek, az első helyen a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Koblenz végzett, ahol a hat munkanapot együttvéve a járvány előtti szint 50 százalékát tette ki a belvárosi gyalogosövezet híres bevásárlóutcája, a Löhrstrasse forgalma, az utolsó pedig kölni Schildergasse 27 százalékkal.
A lazítások első hetének fő tapasztalata így az, hogy a német lakosság óvatos. A Hystreet kutatási jelentése szerint „az adatok egyelőre nem támasztják alá az aggodalmat a belvárosok megrohamozásától és túlzsúfoltságától”.
A boltok többsége nyitva áll, a fogyasztói hangulat viszont mélyponton van, ezért állami segítség szükséges – írta Angela Merkel kancellárnak Josef Sanktjohanser, a kiskereskedelmi ágazat szakmai szervezete, a német kereskedelmi szövetség (Handelsverband Deutschland – HDE) elnöke egy levélben, amelyről hétfőn számoltak be német hírportálok.
Az érdekképviselet vezetője szerint egy fejenként 500 eurós (180 ezer forint) „koronavírus-utalvánnyal” kell élénkíteni a keresletet. Az állami támogatás 40 milliárd euróval lendítené meg a forgalmat, és további költést ösztönző multiplikátor – sokszorozó – hatásával újraindítaná valamennyi ágazatot, amely a lakossági fogyasztásra épül. Ez jelentős hozzájárulás lenne ahhoz, hogy az egész gazdaság gyorsan kilábaljon a koronavírus-járvány miatti válságból – írta a HDE elnöke.
A szervezet korábbi adatai szerint a legszigorúbb korlátozások idején az üzleteik bezárására kényszerült kiskereskedelmi vállalkozások naponta 1,15 milliárd euró bevételtől estek el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új élelmiszerek üzletbeli tesztelését teszi lehetővé az Edeka Nord Németországban
Az Edeka Nord és a Food Harbour Hamburg most bejelentett…
Tovább olvasom >Újraszervezés után új lendületben a Pepco – a magyar piac stratégiai nyertes
Miközben a Pepco csoport fájdalmas németországi kivonulást hajt végre, a…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >