Gyenge második negyedév a Heinekennél

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 21. 11:12

Gyenge második negyedévről számolt be a Heineken gyorsjelentése, a világ harmadik legnagyobb sörgyártója idén sem számít profitnövekedésre a lakossági fogyasztás gyengélkedése következtében. A negyedéves eredményekre több mint 3%-ot esett a Heineken tőzsdei árfolyama.

heineken_sor_0_5l

A menedzsment szerint a kedvezőtlen európai időjárás (a hűvös tavasz), az elhúzódó tél és a francia söradó megemelése volt hatással a negyedéves eredményekre. Az év első felében globális szinten 3%-kal csökkent az értékesítési volumen, míg Nyugat-Európában 8%-kal esett vissza.

A bevételek ugyanakkor 6,6%-kal emelkedtek az első félévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, amiben nagy szerepe volt az Asia Pacific Breweries felvásárlásának. Ha az akvizíciókkal nem számolunk, 1%-kal esett a bevétel, miután az árak emelkedése nem tudta ellensúlyozni a volumen csökkenését. A nettó eredmény szintjén 16,6%-os csökkenésről számolt be a vállalat az egyszeri tételek hatásait kiszűrve.

A menedzsment az idei évre nem vár profitnövekedést az egyszeri tételektől tisztított nettó eredmény szintjén, ha az akvizíciókkal nem számolunk. Az év első felében a nyereség csökkenéséről számolt be a vállalat, az egy évvel ezelőtti 688 millió euróról 679 millió euróra esett a profit.

A vállalatnál komoly költségcsökkentési intézkedések vannak folyamatban és a menedzsment meg is emelte a költségek csökkentésére vonatkozó célkitűzését: míg korábban 525 millió eurós költségcsökkentést célzott meg 2012 és 2014 között, addig jelenleg 625 millió eurós költségcsökkentésre számít.

A Heineken a hatékonyságjavítási intézkedések mellett új termékekkel próbálja meg felvenni a harcot az értékesítési volumen csökkenésével. Az első félévben már 6%-os részesedést tudhattak magukénak a bevételekből az új termékek, amelyek a cég szerint magasabb profit marginnal kecsegtetnek. Viszont a Heineken legfontosabb piacait makrogazdasági bizonytalanság és gyenge lakossági fogyasztás jellemzi és nem is számít a kilátások javulására a vállalat. (portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkeink