Gyarapodó állatállomány

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 12. 09:37

Az első félévben 82 ezerrel nőtt a sertés- és 5 ezerrel a szarvasmarha-állomány – jelentette a félévi állapotok alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az év közepén 3,1 millió volt a sertések száma, 204 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ezen belül hétezerrel, 200 ezerre nőtt az anyakocák száma. A szarvasmarha-állomány 788 ezer állatot számlált június 1-jén, 25 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A 356 ezres tehénállomány húszezerrel volt nagyobb, mint a múlt év közepén. A szarvasmarha-állomány 2010 decembere óta tartó növekedése tovább folytatódott. A sertések száma az elmúlt hat hónapban némileg emelkedett, míg a juhoké nem változott.

A tyúkok száma júniusban 36,5 millió volt, 2,6 millióval – nyolc százalékkal – több az egy évvel korábbinál. A tavaly december 1-jeihez viszonyítva az állomány hétmillióval, 24 százalékkal emelkedett. A 11,2 milliós tojóállomány az egy évvel korábbival közel azonos, míg a hat hónappal ezelőttinél 1,7 millióval, 13 százalékkal volt kevesebb.

Kapcsolódó cikkeink