Gyakorlati tudással is segíti a tejtermék-előállítókat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Joghurt, kefir, túró, gomolya előállítása témákban szervez ingyenes tejipari szakmai napokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A programsorozat a kezdő és a már működő tejtermék-előállító vállalkozásoknak is hasznos tudással szolgál.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) eddigi szakmai rendezvényeinek tapasztalatai azt mutatják, hogy az élelmiszeripai vállalkozások és az őstermelők körében egyaránt kiemelt igény mutatkozik olyan gyakorlati, piacképes tudás megszerzésére, amelyek azonnal átültethetők a mindennapi tevékenységükbe. Ezen igények alapján szervezett 2017 júniusában tejipari területen gyakorlati napokat a kamara, a rendezvények sikere nyomán pedig az ősszel három hasonlóra is sor kerül.
Kiscsoportos üzemi bemutató keretében gomolya sajt, savanyított tejtermékek (joghurt, kefir) és túrókészítés témában szerezhetnek bennfentes ismereteket a NAK tagjai, a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetben. A program során a résztvevők jeles gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a tehéntej higiéniájáról és kezeléséről. Az oktatók kitérnek a tehéntej kémiai jellemzőire, a savas alvasztásra és a tejsavbaktérium kultúrákra, valamint az oltós alvasztás és az oltóenzimek ismertetésére is. A vállalkozó kedvűek a gyártástechnológiát és a szükséges eszközöket mind elméletben, mind gyakorlatban elsajátíthatják.
A kamara eddigi tejipari szakmai programjain résztvevők visszajelzései egyértelműen pozitívak: többen is kiemelték, hogy nagy szükségük van ezekre a szakmailag is megalapozott, hiteles információkra, melyeket saját üzemeikbe visszatérve felhasználhatnak a gyártás során. A képzéseken szerzett információ, tudás érdemben hozzájárul a tejtermék-előállításba belekezdő, illetve az azzal már foglalkozó hazai kisüzemek minőségtudatos előállítási gyakorlatához.
A NAK „Tanuljunk együtt” – Tejipari Napok időpontjai és témái:
• 2017. október 12. (csütörtök) – Savanyított tejtermékek gyártása (joghurt, kefir)
• 2017. október 26. (csütörtök) – Túrógyártás
• 2017. november 9. (csütörtök) – Gomolyagyártás
A kamarai tagok számára a programokon való részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Jelentkezés: http://miniapp.nak.hu/nak-regisztracio/tanuljunk20171109/
Kapcsolódó cikkeink
Apenta+ POWER GEL
Az Apenta legújabb innovációja az Apenta+ POWER GEL energiazselé! Természetes…
Tovább olvasom >Kubu Immuno püré 100% 2-féle ízben: málna-csipkebogyó és körte-bodzabogyó
A Kubu két új, innovatív termékkel bővíti kínálatát. Az új…
Tovább olvasom >Szénsavmentes proseccót dobott piacra az Aldi az Egyesült Királyságban
Egyedülálló újdonságot vezetett be az Aldi a brit borpiacon: megjelent…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >