A GVH 136 milliárd forint megtakarításához segítette a fogyasztókat
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége 136 milliárd forint megtakarításához segítette hozzá a fogyasztókat 2010 és 2016 között – közölte a hivatal szerdán.
A tájékoztatás szerint a GVH harmadszor tett közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő közgazdasági elemzést.
A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a GVH közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók miatt szembesülnének.
A fogyasztók által a versenyhivatal működésének eredményeképpen megtakarított összeg több mint hatszorosa a GVH teljes költségvetésének, azonos időszakot tekintve – jelezték.
Az eredmény, amely 2017-es értéken mutatja a fogyasztói megtakarítást, óvatos becslésen alapul. Abból a feltevésből indultak ki, hogy a GVH beavatkozása nélkül két éven keresztül 5-10 százalékkal magasabbak lennének az árak a kartellekkel, versenykorlátozó magatartásokkal, illetve a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal érintett termékek és szolgáltatások esetében – közölte a versenyhivatal.
Az elemzés nem terjed ki a GVH más tevékenységeiből, például a fogyasztóvédelmi eljárásokból származó haszonra, és az olyan, szélesebb értelemben vett előnyökre sem, mint a verseny versenyképességet fokozó hatása. A tényleges haszon tehát valószínűleg meghaladja a kimutatottat, akár annak többszöröse is lehet – mutatott rá a versenyhivatal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A GVH 352 millió forintra bírságolta a One Magyarország Zrt.-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tanúsítványt hoz létre fogyasztóbarát webáruházaknak a FEOSZ
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fulladásveszélyes játékokat vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem – a vizsgált játékok 62%-a megbukott a vámhatáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
